Farcádi Botond
Még mielőtt a fegyver dörrenne: a szavak ölnek. Talán fel sem tűnik már nekünk, olyannyira rabul ejt a klikkvadász cím, a szűnni nem akaró harc, a háborús retorika, az állandó készenlét, a küszöbön álló kataklizma, az elkerülhetetlen katasztrófa, ami ömlik – mit ömlik, zúdul! – ránk a televízióból, a rádióból, a hírek hallatán, a közösségi médiában a kommentszekcióban, a minél hatásosabbnak, ütősebbnek szánt, ezért sokszor mérhetetlenül primitív pár másodperces videóban, az árnyalatoknak soha sehol helyet nem adó, mindenkit kizárólag fekete-fehér buborékokba terelgető algoritmusokban. A szavak ölnek.
Még a fegyverek előtt, és talán még a gondolat előtt is a szavak a gyilkosok, hiszen általuk keretezzük világlátásunkat, a bennünket elárasztó terminológia észrevétlenül terelgeti gondolatainkat, míg azok cselekedetté érnek. Előbb talán csak dühös hozzászólássá, aztán szitkozódássá, átkozódássá, végül gyűlöletté, s ritkán – de mind gyakrabban – erőszakos cselekedetté, extrém helyzetekben gyilkossággá.
Charlie Kirk neve eddig vélhetően nem sokaknak csengett ismerősen Háromszéken – az amerikai konzervatív influenszer meggyilkolásának híre azonban világszerte döbbenetet váltott ki, a tragédia pedig az együttérzésen túl számunkra is tartogat tanulságokat. És ezek legfontosabbika túlmutat azon, hogy jobb- vagy baloldali az áldozat, vagy hogy mi volt a gyilkos indítéka. Amin igazán érdemes elgondolkodnunk a nyugati világunkban egyre gyarapodó politikai gyilkosságok és merényletkíséretek nyomán, az a szavak ereje. Mert amiként lehet világot teremtő a szó – „Kezdetben vala az ige” –, úgy lehet életet kioltó gyilkos fegyver is, ha a gyűlölet eszközévé válik. Ez pedig még akkor is igaz, ha különben jó ügy szolgálatába állított szavakról van szó.
Charlie Kirk meggyilkolása kapcsán nem arról kellene beszélni, hogy az elkövető e végtelenül polarizált világban melyik táborhoz tartozik – fontos ez is, és jelentőségteljes, de nem ez a leglényegesebb. Hanem mindenekelőtt azt kell jól eszünkbe, lelkünkbe vésnünk, hogy véleménykülönbség, politikai állásfoglalás, egyáltalán: más nézetek miatt soha senkit nem szabad gyűlölnünk. Hogy ne váljunk magunk is akár tudtunkon kívül potenciális gyilkosokká.
Itt, Háromszéken is jól tapintható az a mind nagyobb megosztottság, amely jellemzi lassan az egész nyugati civilizációt: az amerikai társadalmat épp úgy, mint például a magyarországit, de a sor folytatható. Talán itt, a „végeken” nem éppen annyira élesek az ellentétek, talán itt még nem feszülnek egymásnak családtagok, nem bomlanak fel baráti kapcsolatok politikai vagy világnézeti különbségek okán, de ha a rossz szavakat engedjük be életünkbe, nagyon hamar és nagyon könnyen ide juthatunk.
A tavalyi öt rend szavazás után még mindig felfokozott érzelmi állapotban, némileg megtépázott idegrendszerrel, a megszorító intézkedések miatti felháborodás közepette az erdélyi, székelyföldi társadalmat egyre inkább foglalkoztatja a jövő évi országgyűlési választás témája is. De lehet-e úgy kormánypártinak – vagy éppen ellenzékinek – lenni, hogy közben ne gyűlöljük a másként gondolkodókat? A választások eredményén túl Erdélyben, Székelyföldön ez az egyik fő tétje a megmérettetésnek. Jó lenne megfontoltan, óvatosan bánnunk a szavakkal, címkékkel, jelzőkkel, a végletekig túlfeszített polarizáltság ugyanis hosszabb távon nemcsak lehetetlenné teszi a közös építkezést, de nagyon könnyen táptalajává válhat a gyűlöletnek is, amely pedig olykor szörnyűségekbe torkollhat, mint ami most történt Charlie Kirkkel.
Fotó: Facebook / Charlie Kirk