Jól indított Kézdivásárhelyen a Lábbusz

2025. szeptember 16., kedd, Közélet

A Lábbusz program révén a kézdivásárhelyi kisdiákok tegnap mehettek első alkalommal gyalogosan, kísérőkkel iskolába. A kezdeményezés jól indult, több mint kétszáz diák csatlakozott hozzá.

  • Az egyik csoport a Nagy Mózes Főgimnázium irányába tart. Fotó: Facebook / KÉZDI Lábbusz-Pedibus
    Az egyik csoport a Nagy Mózes Főgimnázium irányába tart. Fotó: Facebook / KÉZDI Lábbusz-Pedibus

A Lábbusz programot az RMDSZ Nőszervezete hirdette meg partnerségben a kézdivásárhelyi városházával, miáltal a céhes város is csatlakozott azokhoz a településekhez – többek között a kezdeményező Sepsiszentgyörgyhöz –, ahol évek óta jól működik a program.

A Lábbusznak több útvonalat jelöltek ki az oktatási intézményekhez vezető utcákon, ezeket a távokat a gyerekek gyalogosan és csoportosan, kísérővel teszik meg, a tájékozódást egyrészt térképek, másrészt az útvonalon festett jelzések is segítik. Akik gyalogolnak, pontokat gyűjtenek, ezt később ajándékokra tudják beváltani, a kezdeményezők így is serkenteni akarják a gyerekeket. A program célja egyrészt az egészséges életmód szorgalmazása a mozgás révén, ugyanakkor a résztvevők közötti barátkozást is elősegíti a csoportos gyaloglás.

Domokos-Fejér Melinda, az RMDSZ Nőszervezetének háromszéki elnöke érdeklődésünkre elmondta: pontos számokkal még nem tudnak szolgálni, de mintegy 220 pontgyűjtő füzetet nyomtattak, és alig pár darab maradt belőlük. „210-en biztos társultak az akcióhoz, ami rendkívül jó szám, hiszen amikor Sepsiszentgyörgyön beindult a Lábbusz program, akkor első nap nagyjából hetven résztvevője volt. Az első nap 14 önkéntes hét, egymást részben fedő útvonalon kísérte kilenc intézményhez a gyermekeket, nagy élmény volt. Számítunk az önkéntesekre ezentúl is, és várjuk újak jelentkezését” – mondotta a kézdivásárhelyi programfelelős.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-16: Közélet - Nagy D. István:

Várják a jelöléseket (Best of Sepsi, második kiadás)

Tegnaptól kereshetik fel a bestofsepsi.ro honlapot azok, akik kitüntetendőket szeretnének jelölni Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város hétköznapi hőseinek munkáját, teljesítményét elismerő kezdeményezése idei kiadására. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, a két évvel ezelőtt indított Best of Sepsi szabályzata, valamint a lebonyolítás folyamata elenyésző mértékben változott, ez alkalommal is kilenc kategóriában lehet jelölni, a szavazás az ismert módon zajlik, illetve a díjak átadása is gála keretében történik november 25-én.
2025-09-16: Közélet - :

Korszerűsítések a közműhálózaton

Végéhez közeledik több, a megyeszékhely víz- és szennyvízhálózatát érintő fejlesztés, melyeket a regionális szolgáltató csapatai végeztek el az előző időszakban. A Hydrokov beszámolója szerint a Gát utcában a visszaömlő szennyvíz okozott problémákat korábban, így ott új szennyvízátemelő állomást és nyomóvezetéket telepíttek.