Tíz éve védjük a hazánkat és Európát az illegális migrációtól – közölte a miniszterelnök tegnap a Facebook-oldalán.
Orbán Viktor azt írta, „tíz éve vezettük be a jogi határzárat. Brüsszelben az asztalt csapkodták és fenyegettek, a nyugati fővárosokban megbélyegeztek, de mi, magyarok kitartottunk, lezártuk a déli határt, és kimondtuk, hogy magyar földre csak az léphet, akinek mi megengedjük”. A miniszterelnök szerint az elmúlt tíz év alatt Berlinben, Stockholmban, Bécsben és Párizsban „romokban a közbiztonság”. „Londonban a minap százezren tüntettek a migráció ellen. A briteknek elegük van. Vissza akarják venni a hazájukat” – fogalmazott. Úgy folytatta, hogy Magyarország eközben Európa egyik legbiztonságosabb országa lett. Kiemelte, hogy egy hely van, ahol nem változott semmi, ez Brüsszel: a brüsszeli bürokraták még mindig menedzselni akarják a migrációt ahelyett, hogy megállítanák, aki nem áll be a sorba, azt büntetik, Magyarországot egymillió euróra, minden egyes nap.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.