Románia csatlakozása a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) az utolsó szakaszába lépett – jelentette ki tegnap a szervezet főtitkára az Ilie Bolojan kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten.
„Az OECD-tagság jelentős előnyökkel jár a kormányzás, a bevált gyakorlatokhoz való hozzáférés, a közbizalom erősödése és a közszféra reformjának támogatása terén, és mindez hozzájárul majd a beruházások növekedéséhez, valamint idővel a jövedelmek és az életszínvonal emelkedéséhez” – fejtette ki Mathias Cormann.
Kijelentette, hogy a csatlakozási folyamat hozzájárult a reformok megvalósításához, és az OECD ajánlásai segítették Romániát a felelős vállalatirányítás javításában. Románia előrehaladást ért el a vesztegetés elleni küzdelem és a nemzetközi környezetvédelmi normáknak való megfelelés terén is – tette hozzá Cormann.
Rámutatott: Románia az OECD-csatlakozás utolsó szakaszába lépett, és megjegyezte, hogy a szervezet 25 bizottsága közül 15 pozitívan értékelte a folyamatot. A végső kiértékelés jövő márciusra várható Románia esetében – tette hozzá.
„Bár a csatlakozás határideje még nem ismert, a román kormány ambiciózus, de véleményem szerint megvalósítható célt tűzött ki maga elé, hogy ezt a folyamatot 2026-ban lezárja (...). Meggyőződésünk, hogy ez a csatlakozás előnyökkel jár Románia és a román nép számára, és tudjuk, hogy Románia csatlakozása a mi szervezetünknek és tevékenységünknek is előnyös lesz” – emelte ki Mathias Cormann.
A szervezet főtitkára Nicușor Dan államfővel is megbeszélést folytatott, a találkozó után Nicușor Dan úgy értékelte, Románia felvétele az OECD-be a legerősebb nemzetközi elismerése annak, hogy fejlett országban élünk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.