A kormány által kilátásba helyezett létszámleépítések ellen tüntettek tegnap Bukarestben a közigazgatási dolgozók érdekeit védő szakszervezetek. A kormány székháza előtti téren kezdődött tiltakozó megmozduláshoz a kormányapparátus alkalmazottjai közül is többen csatlakoztak. Az ország minden tájáról összesereglett, zajkeltő eszközökkel felszerelkezett, román nemzeti zászlókat lengető szakszervezeti küldöttek kora délután átvonultak a parlament épülete elé.
Ringo Damureanu, a közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint amiatt tiltakoznak, hogy a kormány egyeztetések és hatástanulmányok nélkül, úgymond „tollvonással” akarja meghozni a közigazgatási alkalmazottakat érintő intézkedéseket, amelyek szerinte nemcsak a munkához való alkotmányos jogot és a közszolgálati karrier stabilitását sértik, hanem az állam működését is veszélyeztetik. A közigazgatási alkalmazottak általános sztrájkot helyeztek kilátásba, ha a kormány nem áll el létszámleépítési terveitől.
Ilie Bolojan miniszterelnök korábbi bejelentése alapján az állami állások mintegy 40 százalékát számolnák fel a központi és helyi közigazgatásban, de ez csak az alkalmazottak mintegy 10 százalékának – 13 ezer embernek – az elbocsátását jelentené, a többi felszámolandó állás ugyanis betöltetlen. A kormányfő szerint Románia 7 milliárd lejt költött az első félévben a közigazgatásban dolgozók bérére, tíz százalékkal többet, mint a tavalyi év első felében. Ha ezt a költségtételt nem sikerül csökkenteni, akkor „nem maradna semmi” a többi deficitcsökkentő intézkedéstől remélhető többletbevételből – magyarázta a kormányfő.
A közigazgatási reform eredetileg a GDP 9 százalékát meghaladó deficit csökkentését célzó, szeptember elején elfogadott második intézkedéscsomag részét képezte, de a kormánypártok nem jutottak egyetértésre az állam karcsúsításának mértékéről, ezért a tervezet életbeléptetését elnapolták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.