Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a női kosárlabda Euroliga-selejtezőjében kezdi meg nemzetközi szereplését a Sepsi-SIC, amely ma 19 órától a török Galatasaray csapatát fogadja a legrangosabb európai kupasorozat 2025–2026-os kiírásának nyitókörében a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. Akinek lehetősége van rá, nézze meg a mérkőzést, hiszen igazi csemegének ígérkezik.
Ma 19 órától nehéz feladat vár a nyolcszoros bajnok és kilencszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC együttesére, amely a női kosárlabda Euroliga-selejtezőjének odavágóján a 2014-ben győztes török Galatasaray csapatát fogadja a Szabó Kati Sportcsarnokban. Ez lesz a két alakulat közötti harmadik összecsapás, az előző kettőt – még 2019-ben, az Európa-kupa csoportkörében – a zöld-fehérek nyerték meg: Zoran Mikes lányai itthon 78–62-re, majd idegenben 78–70-re győzték le nagynevű isztambuli ellenfelüket.
Ezúttal sem lesz könnyű dolga a sepsiszentgyörgyi gárdának, hiszen a török együttes olyan játékosok alkotják, mint Teja Oblak, a szlovénok Euroliga-győztes kosarasa, a magyarországi Juhász Dorka vagy éppen a tengerentúli WNBA-ben szereplő francia Marine Johannes, valamint az amerikai és nigériai útlevéllel is rendelkező Elizabeth Williams. Utóbbi két játékos háromszéki szereplése kérdéses, mert Johannes és a New York Liberty még érdekelt a rájátszásban, míg Williams és a Chicago Sky a hétvégén játszotta idei utolsó meccsét az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban. A háromszékiek játékoskerete a szombati csapatbemutató előtt vált véglegessé, a zöld-fehérek közösségi oldalukon jelentették be a szenegáli Mathilde Aïcha Diop érkezését, valamint azt, hogy a szentgyörgyi Holló Abigél és a kovásznai Tusa Rebeka az utánpótlásból bekerült a felnőtt alakulatba.
„Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de szeretnénk jó játékot nyújtani. Annak is tudatában vagyunk, hogy a Galatasaray komoly erőt képvisel, és kiemelkedő kerettel rendelkezik. A török gárda egyértelműen az Euroliga főtábláját célozza meg, ezen belül a hatos döntőbe jutásért, sőt, a végső győzelemért is harcban lesz. Mi felkészültünk az összecsapásra, és megpróbálunk a saját szintünkön, a mi zsebünkhöz és a mi lehetőségeinkhez mérten helytállni. Kemény párharc előtt állunk, ám bízom abban, hogy jó teljesítménnyel rukkolunk elő” – nyilatkozta Rusz István, a Sepsi-SIC ügyvezető igazgatója.
Az Euroliga-selejtező párosításai: ma Crvena Zvezda–Umana Reyer Venezia (17.30 óra), Sepsi-SIC–Galatasaray (19 óra), csütörtökön Zabiny Brno–Casademont Zaragoza (19 óra), Kibrikstis Vilnius–Tango Bourges Basket (19 óra), UMCS Lublin–DVTK HUNTHERM (20 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.