AtlétikaHalász Bence világbajnoki harmadik

2025. szeptember 17., szerda, Sport

A világranglista-vezető Halász Bence tegnap nagyszerű versenyzéssel, 82,69 méteres eredménnyel bronzérmet nyert, míg Szabados Ármin a nyolcadik, Rába Dániel pedig a 11. helyen végzett férfi kalapácsvetésben a tokiói atlétikai világbajnokságon.

  • Halász Bence. Fotó: Facebook / Gyulai István Memorial
    Halász Bence. Fotó: Facebook / Gyulai István Memorial

A tizenkettes mezőnyben magyar szempontból nem csupán az éremcsatára kellett figyelni, ugyanis Szabados Ármin, illetve Rába Dániel szintén kiharcolta a fináléba jutást. Ezzel 24 év után, a 2001-ben Edmontonban rendezett világbajnokság óta először volt érdekelt három magyar a kalapácsvetés döntőjében.

A finálét Mihajlo Kohan kezdte, majd jött Halász Bence, utána Ethan Katzberg, negyedikként pedig Rudy Winkler, viszont Merlin Hummel az utolsó, 12. volt a sorrendben. Az ukrán olimpiai harmadik rontott a nyitókörben, majd a szombathelyi klasszis jött, aki egészen remek bemutatkozó dobást produkált, amelynek végén 81,51 méternél esett le a szer. Katzberg 82,66 méterrel döbbenetes választ adott, azonban ez is kevés volt ahhoz, hogy vezesse a versenyt, ugyanis Hummel 82,77 méterrel óriási egyéni csúcsot ért el.

A második sorozatban Katzberg javított, méghozzá meghökkentően nagyot, a szer 84,70 méternél landolt a fűben, ami világbajnoki csúcs. Ezzel a kanadai tulajdonképpen eldöntötte a viadalt. Halász Bence a harmadik körben ismét remekelt és 82,69 méterrel pályafutása második legjobbját dobta, amivel nyolc centire zárkózott fel Hummel mögé.

A végén a magyarhoz hasonlóan Katzberg és Hummel sem javított, bár a kanadai továbbra is parádézott, 81,06, 83,03 és 83,78 métert hajított az utolsó három sorozatban, és végül simán világbajnok lett. Az ezüstérmet Hummel szerezte meg, míg Kohan úgy lett negyedik, hogy ötödikre 82,02 métert jegyzett. Doha és Budapest után Halász Bence harmadszor nyert bronzérmet világbajnokságon.

Eredmények, férfi kalapácsvetés: 1. Ethan Katzberg (Kanada) 84,70 méter, 2. Merlin Hummel (Németország) 82,77, 3. Halász Bence 82,69… 8. Szabados Ármin 77,15… 11. Rába Dániel 75,22.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-09-17: Sport - :

Török Panka kitűnően kezdte az idényt (Karate)

Tartalmas és sikeres hetet zártak a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karatésai. Előbb a magyar fővárosban vettek részt egy háromnapos edzőtáborban, ahol kiváló francia, ausztrál, kanadai és kazah sportolókkal készülhettek. Ezt követően szeptember 12. és 14. között a 28. Budapest Open nemzetközi versenyen léptek tatamira, ahonnan egy arany- és egy bronzéremmel térhettek haza.
2025-09-17: Szabadidő - :

Mit készítsünk ma? (Füstöltpisztráng-krém)

Hozzávalók: 10 dkg füstölt pisztrángfilé, 25 dkg mascarpone, 1 kis fej vöröshagyma (lila hagyma), lime- vagy citromlé, só, bors.