Újabb vádemelés Călin Georgescu ellen

2025. szeptember 17., szerda, Belföld

Újabb vádpontok alapján emelt vádat a legfőbb ügyészség tegnap Călin Georgescu volt államfőjelölt ellen, akit júliusban fasiszta és legionárius propaganda, rasszista és idegengyűlölő eszmék terjesztése, népirtásért vagy emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen elítélt személyek kultuszának ápolása miatt állítottak bíróság elé.

  • Foto: Alex Micsik / Agerpres
    Foto: Alex Micsik / Agerpres

A vádhatóság közleménye szerint a tavalyi elnökválasztás novemberi, utóbb érvénytelenített első fordulójában a legtöbb voksot szerző Georgescut most az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség és a választási kampányfinanszírozással kapcsolatos hamis adatközlés vádjával állítják bíróság elé. Az ügyben Georgescun kívül alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletért vádat emeltek 21 másik terhelt – köztük az időközben külföldre menekült és nemzetközi körözés alatt álló Horațiu Potra zsoldosvezér és 18 feltételezett bűntársa – ellen, akiknek a többsége jelenleg hatósági felügyelet alatt várja a tárgyalást.

A legfőbb ügyészség szerint a tavalyi elnökválasztás félbeszakítását és a választás újrakezdését elrendelő alkotmánybírósági határozat napján, december 7-én Georgescu és Potra az Ilfov megyei Ciolpani településen egy lovasfarmon tartott titkos találkozón az államhatalom erőszakos megdöntésre irányuló tervet dolgozott ki, amelynek részeként a választás megszakítása kapcsán kialakuló felfokozott közhangulatra alapozva katonai műveletekben jártas zsoldosok bevonásával akartak erőszakot szítani az utcai tüntetéseken, a legitim hatalom ellen lázítva a tiltakozókat.

A közlemény szerint december 8-án hajnalban egy félkatonai szervezet 21, petárdákkal, veszélyes robbanóanyaggal, bozótvágó késekkel, kardokkal, boxerekkel, teleszkópos botokkal és két, lőfegyverekkel felszerelt tagja Potra vezetésével diverziókeltési szándékkal Bukarestbe indult, azonban egy, a 112-es segélykérőre érkezett bejelentés nyomán a rendőrség tetten érte és előállította őket. A Kongói Demokratikus Köztársaságban harci tapasztalatokat szerző, diverziókeltéssel gyanúsított volt zsoldosoknál később 51 kézigránátot, két gránátvetőt, 40 tölténytárat, 21 pisztolyt, 6 géppisztolyt, egy géppuskát, robbanóanyagot és több száz lőszert találtak a hatóságok a házkutatások során.

 

Részletek a vádiratból

Horaţiu Potra zsoldosvezér jelentős szerepet játszott Călin Georgescu tavalyi választási kampányának megszervezésében és finanszírozásában – derül ki a volt államfőjelölt és feltételezett cinkosai elleni, tegnap közzétett vádiratból. Az ügyészek szerint bizonyíték van arra, hogy Călin Georgescu indulását az elnökválasztáson idejekorán előkészítették, és Potrára hárult a kampány finanszírozásához szükséges pénz előteremtése.

A vádirat szerint a független jelölt a tervezési szakaszban felkutatta azokat a potenciális támogatókat, akik hajlandóak lennének a választási kampányhoz szükséges anyagi forrásokat biztosítani. Ebben jelentős szerepet játszott Horaţiu Potra, akit Georgescu 2022. április 27-én arra kért, hogy keresse meg az afrikai bányákat birtokló Frank Timişt, és győzze meg az üzletembert, hogy 20–35 millió dollárral támogassa a választási kampányát. Az ügyészek szerint a pénzért cserében Potra arról biztosította Timişt, hogy választási győzelme után Călin Georgescu megnyitja az összes romániai bányát, „különösen az aranybányákat”. A zsoldosvezér arról is beszélt az üzletembernek, hogy a független elnökjelölt Donald Trump kampány­stábjának támogatását és a brit Brexit-párti erők támogatását élvezi.

A vádirat szerint Potra személyesen is támogatta anyagilag Georgescut: tavaly júniustól idén januárig havi 16 900 lejért bérelt számára egy Mercedes GLE Coupe személygépkocsit, és közvetlenül vagy közvetítőkön keresztül rendszeresen készpénzzel is segítette a jelöltet.

A zsoldosvezér informatikai eszközeinek átvizsgálásakor talált fotók és dokumentumok szerint Potra Moszkvában és a bukaresti orosz nagykövetségen is járt, szállást foglalt az orosz fővárosban, illetve repülőjegyet vásárolt a Dubaj–Moszkva járatra. Emellett Potra zsoldoscsapatata több tagjának voltak orosz kapcsolatai, köztük Georgescu testőrének, Marin Burceának, illetve Eugen Sechilának és Mihai Dorinának. Utóbbiak a Ramzan Ahmatovics Kadirov csecsen elnök környezetéhez tartozó katonatisztekkel ápoltak szoros kapcsolatokat.

Az ügyészek szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a zsoldosvezér és társai még az elnökválasztás előtt elemezték az alkotmányos rend megdöntésére irányuló erőszakos cselekmények lehetőségét, és ehhez fizetett embereket toboroztak.

Tavaly december 22-én Marin Burcea és Horaţiu Potra a bukaresti Epoque Hotelben találkoztak, ahol több órán át tárgyaltak, másnap pedig ugyanabban a szállodában Georgescu és Potra egyeztetett. Idén január 20-án Marin Burcea találkozót szervezett a volt független elnökjelölt és Szaúd-Arábia romániai nagykövete között, ami másnap létre is jött a diplomáciai képviselet székhelyén. Két nappal később Călin Georgescu kezdeményezésére Marin Burcea az Argeș megyei Albota községbe utazott, ahol találkozott Daniel Petrescuval, a 2025. január 24-i bukaresti tüntetés szervezőjével – ismerteti az események kronológiáját a vádirat. Az ügyészek szerint jól mutatja Georgescu és környezete szándékait, hogy január 24-én a résztvevők elhagyták a demonstráció bejelentett helyszínét, és a kormánypalota előtti térre mentek, ahol néhányan közülük több órán keresztül a rendőröket provokálták, hogy erőszakos cselekményeket váltsanak ki.

A vádirat egyik következtetése az, hogy Georgescu „szándékosan vette körül magát ellentmondásos személyekkel, akiket nemcsak megtűrtek a környezetében, hanem aktív szerepet kaptak a jelöltségének támogatásában”.

Az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló, csoportosan elkövetett kísérletet 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a hatályos Btk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-17: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Kell a reform, de csak másoknál

Azzal, hogy a román állam rosszul teljesít és ez még sokba is kerül, szinte mindenki egyetért. Még azok is elégedetlenek a dolgok menetével, akik a közszférában dolgoznak.
2025-09-17: Belföld - :

Más eszközök kellenének (Alapélelmiszerek árrésstopja)

A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van B terve arra az esetre, ha Ilie Bolojan miniszterelnök nem járul hozzá az alapélelmiszerek árrésstopjának meghosszabbításához – közölte tegnap az alakulat parlamenti képviselője, Marius Budăi. Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke viszont úgy véli, az alapélelmiszerek árrésstopjának korlátozott időtartamúnak kell lennie, a kis jövedelműek támogatásához más eszközökre van szükség.