Egyes gombáknak rövid idő áll rendelkezésükre, hogy termőtestet képezzenek. Ide tartoznak a kimondottan őszi fajok is, amelyek nagy részével csak szeptember végétől november közepéig találkozhatunk: lilapereszke, lilatönkű pereszke, szürke tölcsérgomba, gyűrűs tuskógomba, ibolyás rókagomba stb. Szeptemberben a galambgombák fénykora is már hanyatlóban, ennek ellenére, mivel fajgazdag nemzetségről van szó, ebben a hónapban is szép számban képviseltetik magukat.
Földtoló galambgomba (Russula delica)
15–20 centiméterre is megnövő kalapjával a nagy termetű galambgombák közé tartozik. A kalap széle sokáig begöngyölt, idősen tölcséresedik, száraz, matt, fehér színű, gyakran okkeres, sárgásbarna foltokkal. Felülete többnyire talaj- és avarmaradványokkal bőven borított. Lemezei nem is sűrűek, de nem is ritkán állók, váltakozó hosszúak, törékenyek. Hengeres tönkje viszonylag rövid, vaskos, csúcsán többé-kevésbé evidens kékeszöld övvel. Húsa kemény, fehér, színét nem váltja, íze enyhe, nincs különösebb illata. Lombos és tűlevelű fák alatt egyaránt terem.
Beszédes magyar neve onnan ered, hogy termőteste gyakran a talajban fejlődik ki, és amikor növekedni kezd, szó szerint feltolja maga fölött a talajt, az avart vagy fűcsomót. Nem lehet tudni pontosan, hogy első leírója, Magnus Fries (1838) miért választotta éppen a „delica” (egyik jelentése: finom) jelzőt, hiszen finomnak semmiképp nem mondható. A névadás valószínűleg nem az ízére, hanem fehér színére, elegáns megjelenésére utalhatott.
Sepsiszentgyörgyön nagyon ritka, egyetlen városi lelőhelyét az Erzsébet parkban, öreg erdeifenyők alatt, fűvel, mohával borított részen fedeztem fel a megfigyelés sokadik évében. Az augusztusi aszálytól megkeményedett talajba szorult, már kibontakozni nem bíró példányok kalapjai darabokra voltak töredezve. A városhoz tartozó erdőkben gyakori, szorgalmasan tolja, emeli az avart augusztustól egészen októberig.
Ehető ugyan, de húsa szívós, nem tartozik az ízletes galambgombák közé. A helyi gombászok mondhatni egyáltalán nem gyűjtik, pedig egy-két fiatalabb példányt érdemes lenne kosárba tenni, ugyanis főleg antioxidáns és antimikrobiális gyógyhatását több tanulmány is alátámasztja. Oroszországban és a Baltikumban van hagyománya fogyasztásának.
Érdekes, hogy inkább tejelő, mint galambgombákkal téveszthető össze. Ez érthető is, mert teljesen fehér galambgomba alig van. Felülről nézve alakja, színezete kimondottan keserűgombás. A tejnedv hiánya az, ami egyértelműen a Russula nemzetséghez sorolja. E fajgazdag nemzetségen belül csak egyetlen rokona hasonlít igazán rá, a jóval ritkább, sűrűbb és keskenyebb lemezű R. pectinatoides. Ez utóbbi faj még nincs adatolva a városból, de a közeli vegyes erdőkben (pl. a Pap kútja körül) minden évben megjelenik.
Farkas János
