Nagyon sok megválaszolatlan kérdés van a kormány által meghirdetett önkormányzati létszámcsökkentésekkel kapcsolatosan, de a csomag tartalmaz pozitívumokat is – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint meg kell várni a végleges változatot.
Az állami fogyókúrát támogatjuk, ennek része lehet akár az is, hogy leépítések legyenek az önkormányzatoknál, de elvárjuk, hogy a központi közigazgatásban legalább kétszeres legyen a létszámcsökkentés – szögezte le a sepsiszentgyörgyi elöljáró. Kiemelte ugyanakkor, hogy vannak a decentralizáció szempontjából fontos intézkedések is, egyszerűsítik például azt az eljárást, amellyel a különböző állami tulajdonú ingatlanok átadhatók az önkormányzatoknak, és pótolnak bizonyos hiányosságokat, mert sok olyan ingatlan van állami kézen, amit nem telekkönyveztettek vagy értékeltettek fel.
Egy másik nagyon fontos intézkedés az lesz, hogy a szerencsejátékokat is önkormányzati engedélyekhez kötik. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy bármihez, az utcai virágárusításhoz is engedélyt kell kérni a polgármesteri hivataloktól, és ez alól a rendelkezés alól egyedül a játéktermek működtetése képez kivételt: ezek ott telepedhetnek le, ahol akarnak, akár egy iskola szomszédságában is. Ezentúl azonban ezeknek a vállalkozásoknak is engedélyt kell kérniük, és az önkormányzat megszabhatja, hogy hol, milyen körülmények között nyithatnak játéktermet, sőt, ki is tilthatja őket egészen. Sepsiszentgyörgy is erre készül, Antal Árpád szerint az egyének és családok életét megrontóknak semmi keresnivalójuk a városban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.