Gyors gólváltás után alakult ki a végeredmény a szemerjai stadionban rendezett háromszéki rangadón a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában. A pénteki összecsapáson a vendég Kézdivásárhelyi SE szerzett vezetést az első félidőben, amelyre rövid időn belül válaszolt a Sepsi OSK II., és mivel a második játékrészben újabb találat nem született, az együttesek osztoztak a pontokon.
A sepsiszentgyörgyi csapat hamar előnybe kerülhetett volna, a 2. percben Cristian Gyulai betört a büntetőterületbe, azonban az oldalhálóba lőtt. Nem sokkal később a kézdivásárhelyi gárda is veszélyeztetett, ekkor Andrei Nicoloiu közeli lehetőségét védte Bartha Mátyás. A folytatásban a vendégek mezőnyfölényben futballoztak, majd Rareș Plăiașu kísérlete alig kerülte el a kaput. A felső-háromszéki együttes a 28. percben vezetést szerzett, Fábián Róbert 25 méterről a jobb alsóba tekert szabadrúgásból (0–1). Nagy Sándor legénysége nem torpant meg, a 31. percben kihasználta, hogy a kék-fehér mezesek nem szabadítottak fel, így Nistor Ákos előkészítése után Vereguț Dániel egyenlített (1–1). A második felvonásban visszaesett a mérkőzés színvonala, mindkét alakulat sokat hibázott, ugyanakkor a szabálytalanságok miatt töredezetté vált a játék, így kevés helyzetet alakítottak ki. A házigazdáktól Kocsis Norbert és Nikula Milán próbálkozott, előbbi lövésénél hárított Andrei Chiriac, míg utóbbi célt tévesztett. A céhes városi csapattól Răzvan Neamțu és Barta Norbert is eldönthette volna a találkozót, ellenben mindketten pontatlanok voltak, így maradt az 1–1. A Kézdivásárhelyi SE három győzelmet követően először vesztett pontokat az idényben, míg a Sepsi OSK II. továbbra is nyeretlen.

Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 4. forduló: Sepsi OSK II.–Kézdivásárhelyi SE 1–1 (1–1).
Sepsiszentgyörgy, szemerjai stadion. Vezette: Mihail Pandelea (Ploieşti). Sepsi OSK II.: Bartha – Ureche (Bartalis, 75.), Vereguț, Păcuraru (Truța, 46.), Nikula, Leczki, Győrfi, Nistor, Kocsis (Endrődi, 90+2.), Bena, Gyulai. Edző: Nagy Sándor. KSE: Chiriac – Varga M. (Rusu, 55.), Neamțu, Burlacu, Gajdó, Drugă, Fábián (Dobos, 46.), Barta, Plăiașu (Iordache, 90+1.), Nicoloiu (Bandi, 75.), Nechita (Varga N., 55.). Edző: Liviu Negoiță. Gólszerzők: Vereguț (31.), illetve Fábián (28.). Sárga lap: Gyulai (34.), Leczki (67.), illetve Fábián (29.), Nicoloiu (34.), Plăiașu (72.), Bandi (83.).
További eredmények, 4. forduló: CS Blejoi–FC Unirea Brăila 4–1, CSM Râmnicu Sărat–Petrolul Ploiești II. 2–1, CSO Plopeni–CS Păulești 1–3, CS Victoria Traian–Galaci Oțelul II. 2–2. A Sporting Liești–Unirea Braniștea mérkőzést a szünet után nem folytatták, mivel a vendégek nem léptek pályára, ezért a három pont sorsáról a Román Labdarúgó-szövetség etikai és fegyelmi bizottsága dönt.
A táblázat:
1. Kézdivásárhely 3 1 0 10–4 10
2. Păuleşti 3 1 0 6–2 10
3. Lieşti 3 0 0 10–5 9
4. Braniştea 2 1 0 10–4 7
5. Blejoi 2 1 1 10–6 7
6. Traian 2 1 1 7–7 7
7. Plopeni 1 1 2 10–9 4
8. Brăila 1 1 2 5–7 4
9. Râmnicu Sărat 1 0 3 6–12 3
10. Sepsi OSK II. 0 2 2 4–8 2
11. Oţelul II. 0 1 3 4–12 1
12. Petrolul II. 0 0 4 3–9 0
Az ötödik forduló programja: * kedd: Petrolul Ploiești II.–Sepsi OSK II. (17 óra), FC Unirea Brăila–CSM Râmnicu Sărat (17 óra), Galaci Oțelul II.–CS Blejoi (17 óra), CS Păulești–CS Victoria Traian (17 óra) * szerda: Unirea Braniștea–CSO Plopeni (17 óra), Kézdivásárhelyi SE–Sporting Liești (17 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.