Szeptember 20-án, szombaton ismét felzúgtak a motorok Csernátonban: tizenharmadik alkalommal rendezték meg a már hagyományos Csernátoni BuRRogtatót, amelynek idén is a Haszmann Pál Múzeum adott otthont. A különleges hangulatú esemény a falusi élet és a gépek szerelmeseit egyaránt várta, a szervezők pedig színes kulturális, családi és szakmai programokkal készültek.
A múzeum minden sarkában régi és újabb gyártású gépeket lehetett megcsodálni: a brassói – illetve 1950 és 1960 között sztálinvárosinak is nevezett – üzemből kigördült erőgépeket, magyar gyárakban készült masinákat, francia, keletnémet, brit és amerikai pöfögő és rotyogó csodákat. Erre az alkalomra a múzeum tulajdonát képező ősrégi gépek egy részét is beüzemelték, emellett pedig működés közben lehetett megtekinteni a stabil motorokat, valamint egy cséplőgépet és az azt működtető gőzgépet is.
A rendezvény a déli harangszóra indult: 12 órától gyülekeztek a résztvevők, majd felbőgtek a motorok, és 13 órakor elindult a veterán traktorok felvonulása Csernáton központjába. A traktorfelvonulást nemcsak a kertben, hanem az úton is nagy érdeklődés övezte: emberek százai voltak kíváncsiak a régi, de méretes vasszívet dobogtató gépek parádéjára, amit szokás szerint a veterán, ez alkalomra életre keltett traktorok vezettek, legelöl egy R 20-22-s, illetve egy R 30-35-ös típusú HSCS izzófejes traktor vonult. Ezek azt követően gyúltak be, hogy a motor elején a népiesen „töknek” becézett öntvényt gázlámpával annyira felhevítették, hogy az üzemanyagot már be tudta robbantani. A sorból nem hiányzott a múzeum tulajdonát képező McCormick típusú, vaskeréken gördülő gépcsoda sem. A múzeum vezetője, D. Haszmann Orsolya ezúttal egy búzavirágkék Super Dextra traktort vezetve tette meg a tiszteletkört.
A felvonuláson egyébként nemcsak traktorok, hanem házi barkácsolású járművek, tehergépkocsik, régi autók – így egy jó állapotban lévő ARO is – és motorbiciklik is részt vettek, nagy tapsot aratott az a gyerek, aki játékautóval zárta le a sort. Sok jármű után pótkocsit kötöttek, ezek zsúfolásig megteltek, zömében gyerekek élvezhették a rövid utazást a nagyközségben.

A menet a településen megtett tiszteletkört követően visszatért a múzeum udvarára, ahol a közönség közelről is megnézhette a több évtizedes vagy száznál is több éves gépcsodákat. A gépek a múzeum főépülete előtt vonultak el, vezetőiket Nagy Endre, az esemény műsorvezetője köszöntötte, volt, akiket már ismerősként, hiszen visszatérő résztvevői a rendezvénynek, másokat meg első alkalommal. Nagy Endre minden felvonuló gépről elmondott némi apró érdekességet, az U 650-es traktorokat úgy mutatta be – nagy derültséget keltve –, hogy az ország felét ezzel építették, a másik felét meg ezzel lopták el.
A délután további részében a színpad kapta a főszerepet: a felvonulást követően a Felső-Háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar muzsikája töltötte be a teret, majd megtartották a hagyományos cséplésbemutatót és a múzeum stabil motorjainak beindítása nyújtott múltidéző élményt. Később a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes lépett színpadra, akiket a kézdivásárhelyi Finom zenekar kísért. Nem maradt el a helyi Csernátoni Pacsirták fellépése, majd délután a veterán autók felvonulása következett. A járműcsodák bemutatója után került sor a traktorok díjazására, majd szakmai beszélgetések és előadások zárták a programot.
Mindeközben egész nap zajlottak a kísérőprogramok is: a látogatók frissen sült kenyeret kóstolhattak, kézművesvásárban nézelődhettek, és részt vehettek a Békéscsabai Díszítőművész Szakkör kézműves-foglalkozásain. Megtekinthető volt az apácai Oláh Zsolt makettkiállítása is, a gyerekeket pedig népi játékok, valamint elektromos kisautózás várta a Motokids szervezésében. Az ÉlményLabor emlékfotó-készítéssel örökítette meg a pillanatokat, míg az Agro Electro és a Metalubs bemutatói a szakmai kérdések iránt érdeklődőknek kínáltak érdekességeket.
Ahogyan minden alkalommal, a Csernátoni BuRRogtató idén sem csupán a mezőgazdasági gépek ünnepe volt, hanem egy igazi közösségi esemény, ahol múlt és jelen, hagyomány és technika találkozik. A rendezvény zajos, vidám és élményekben gazdag szombatot kínált minden korosztálynak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.