Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében családtagok, egykori tanítványok, ismerősök és érdeklődők jelenlétében emlékeztek a 120 esztendővel ezelőtt ezen a napon a céhes városban született Incze István festőművészre. Ugyanakkor bemutatták a róla szóló könyvet: az Incze István festőművész (1905–1978) című kötet gyermekei, Incze Ágnes Erzsébet és Incze István szerkesztésében jelent meg. A kiállítási terem falain jelenleg éppen Incze István munkái láthatók.
Dimény Attila intézményvezető házigazdaként köszöntötte a festőművész családtagjait és az érdeklődőket, majd elmondta: 1972-ben, amikor megnyílt a céhtörténeti múzeum, néhai Incze László akkori vezető itt élő vagy innen elszármazott képzőművészeket hívott meg egy közös kiállításra. Közöttük volt Incze István is, aki már akkor két munkát adományozott a múzeum gyűjteményének. Utána 1976-ig rendszeresen visszajárt szülővárosába, ahol megörökítette az udvartereket, a város sajátos utcarészleteit, műemlék épületeit, műveit pedig a múzeumnak adományozta. Néhány festménye olyan épületeket örökít meg, amelyeket azóta lebontottak. Jelenleg 39 Incze István-munka található az intézmény gyűjteményében. Arra is emlékeztette a jelenlevőket, hogy az udvartereket megörökítő Incze István-anyagot időnként be szokták mutatni, például 2005-ben, születésének 100. évfordulóján, 2013-ban, halálának 35., majd 2018-ban, halálának 40. évfordulóján rendeztek közös tárlatot a festményeiből, valamint fia, ifj. Incze István fotóművész és unokája, Incze István Botond festőművész alkotásaiból.
Ezt követően Jánó Mihály művészettörténész méltatta Incze István munkásságát és mutatta be a róla szóló magyar, román és angol nyelvű könyvet. Egy személyes élményét is elmesélte: a múzeum megnyitása után itt „inaskodott”, amikor a festőművész az udvartereket megörökítette. „Volt egy kis széke, s azzal kiült az udvarterekbe, pontosan a Molnár Józsiás kerti bejárót festette. Már nem emlékszem pontosan, szendvicset vagy vizet vittem neki. Mondanom sem kell, hogy ez számomra nagy megtiszteltetés volt. Azt figyeltem meg, hogy a kézdivásárhelyiek megálltak és nézték, miként fest. Ez óriási dolog volt, mert gyakorlatilag ráismertek a környezetükre, életük terére” – mesélte a művészettörténész, majd rövid részleteket olvasott fel a könyvből.
Ezután Józsa Irén ny. magyartanár Markó Béla Akár egy képkeret című versét szavalta el, majd Incze Ágnes Erzsébet és ifj. Incze István mesélt a kötet születéséről, a festőnek a könyv címoldalán is szereplő önarcképéről. A könyvbemutató dedikálással és kötetlen beszélgetéssel ért véget.
