Ma játékszer, holnap versenytárs

2025. szeptember 24., szerda, Riport

Találós kérdés: beszélgetni lehet vele, segít a munkában, ötleteket ad bármihez, képet és videót generál, s mellé hangot rendel. Ki az, mi lehet az? Igen, ő a mesterséges intelligencia! Még nem ismerjük, csak távolról ismerkedünk vele, de nem jóslat, hanem maga a bizonyosság: néhány éven belül annyira és oly módon életünk része lesz, ahogy azt ma elképzelni sem bírjuk. Ma még fenntartásokkal fogadjuk tanácsait, ellenőrizzük többször is, helyes-e, amit állít, de ez nem sokáig lesz így. Záros határidőn belül döntéshozó társunk lesz, s ha kérjük, akár ebédünket is elkészíti saját háztartási segédünk. Kik állítják ezt? Azok a szakemberek, akik a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének meghívására A mesterséges intelligencia használata a sajtóban című konferencián előadtak.

  • Telegdy Balázs. Fotó: Albert Levente
    Telegdy Balázs. Fotó: Albert Levente

Tanuljunk digitális ismereteket!

Telegdy Balázs szociológus, egyetemi docens, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának dékánhelyettese A tudatos internethasználat egyenlőtlenségei Romániában címmel tartott előadást. Előre jelezte: a szociológia oldaláról közelíti meg a kérdést és nem árul el nagy titkot – a cím is jelzi –, ha azt mondja, a társadalmi kategóriák közt nagy különbségek vannak a technológiai készségek ismeretét tekintve. Ez óriási hátrányt jelent azok számára, akik nem tudnak eleget, hiszen a munkaerőpiacon meghirdetett állások döntő többsége (kilencven százalék felett) csak azok számára elérhető, akik tudják használni ezen képességeiket. Manapság nem elég írni, olvasni és számolni tudni, digitális ismeretekkel is rendelkezni kell. Nemhogy versenyelőny ez, hanem ma már követelmény, sőt, az sem elég, ha képesek vagyunk információkat és adatokat gyűjteni, értékelni és kezelni is tudnunk kell ezeket – hangsúlyozta.

Lehet tiltakozni, lehet nem jelen lenni egyes közösségi oldalakon, de ez alól teljesen nem tudjuk kivonni magunkat, és nem is érdemes. Ha többet tudnánk, ha jobb technológiai készségekkel rendelkeznénk, talán nem vernének át olyan könnyen a kiberbűnözök (az unióban e téren utolsó előttiek vagyunk) – mondotta.

 

Door Tamás. Fotó: Toró Attila

 

Szekeres Attilának, a Háromszék munkatársának, a konferencia fő szervezőjének az adatok ismertetésekor szembeötlött, ebben a tekintetben Magyarország mennyivel jobban áll, mint Románia – gyakran az uniós átlagnál is jobban –, és mi ennek a magyarázata? A kérdést nem Telegdy Balázs, hanem Figuláné Brlázs Ágnes, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságának munkatársa válaszolta meg mondván, Magyarországon minden 3–11. osztályos diák tanul digitális kultúrát, az ötödikesek saját laptopot kapnak, így azok is megszerzik ezeket a fontos ismereteket, akik gyengébb anyagi háttérrel bíró családban nevelkednek. Arról is tájékoztatta a résztvevőket, hogy az NMHH és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közt a napokban született megállapodás, hogy digitális és internetbiztonsági ismereteket fognak oktatni az erdélyi magyar tanulók számára, akik így anyanyelvükön szerezhetnek tudást. Továbbá azon is dolgoznak – mondotta a szakkutató –, hogy megegyezés szülessen a romániai hatóságokkal, hogy a digitális visszaéléseket magyarul is lehessen jelenteni.

 

Ellenőrizzük a munkáját

Door Tamás, a Mediaworks Kiadó mesterséges intelligencia transzformációért felelős projektvezetője, minősített üzleti AI-tanácsadó, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnökségi tagja Digitális kolléga a médiában – MI.nek ez nekem? címet viselő előadásában úgy fogalmazott, nagyon szereti a mesterséges intelligenciát és szívesen is beszél róla, de azt nem tudja ajánlani, hogy ellenőrizetlenül használjuk az általa előállított tartalmat.

 

Toót-Holló Tamás. Fotó: Toró Attila

 

Nem mondhatjuk azt, hogy a szó szoros értelmében intelligenciáról beszélhetünk, de az biztos, hogy nagyon intelligens módon értelmezett és generált tartalommal van dolgunk. Szóval, ha párkapcsolati tanács vagy orvosi kérdés megválaszolását keressük, ne hozzá forduljunk, de ha adatbázisokból kell válaszokat kutatni, azt rábízhatjuk – persze, ha utána alaposan ellenőrizzük munkáját.

Door Tamás szemléltette, milyen gyorsan is fejlődik a MI. Amikor az ötvenes években megszületett a kifejezés, még csak találgatták, vajon eljön-e az az idő, amikor létezni fog, aztán 1997-ben ámult a világ, amikor egy számítógép (a Deep Blue) legyőzte Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot. Úgy öt évvel ezelőtt már sejteni lehetett, hogy nem nagy, hanem egyenesen jelentős előrelépések történtek. Például már szerkesztőségek is hozzáfértek a munkájukat nagyon megkönnyítő képfelismerőkhöz (nemcsak az arcfelismerésben segített ez, de akár időponthoz és eseményhez is tudta kötni a feltöltött fényképeket), aztán széles körhöz jutott el 2022 novemberében a ChatGPT – azóta pedig nincs megállás. Alig két hónap kellett, hogy százmillióan kezdjék el használni. Ma már arról beszélnek rengeteget, hogy etikus-e a MI használata, szabad-e továbbfejleszteni, valamint hogy miként tudjuk „ketrecben tartani” a „fenevadat”, nehogy elszabaduljon. Tárgyalnak ezen dolgokról, megegyezések is születnek „visszafogásáról”, de mindenki úgy fejleszti, ahogy csak bírja. Magáncégek és államok áldoznak száz- és ezermilliárd dollárokat, csakhogy ott legyenek a mesterséges intelligencia világelitjében. Jelenleg még csak ügyes és szerethető gyakornok szintjén áll a MI, akit ha irányítunk, jó eredményt kapunk, de úgy 2030 tájékán már emberrel egyenértékű munkát is rábízhatunk, újabb öt év múlva már ő irányítja mindennapi programunk, bevásárol és főzni is fog háztartási robotunk. 

 

Figuláné Brlázs Ágnes. Fotó: Toró Attila

 

Mi a valódi, mi a hamis?

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke: Kulcssza­vak helyett válaszok – újságírás a mesterségesintelligencia-chatbotok korában címmel értekezett.

A mesterséges intelligencia megkönnyíti az újságírók munkáját, hiszen elvégzi a „favágást”: képes megoldani apró, de időigényes feladatokat, interjút, publicisztikát, kritikát és riportot írni azonban – elvben – nem tud. Volt már olyan Magyarországon is, hogy – mint utóbb kiderült – a kritikaverseny győztese nem egy személy volt… Azt hihetnénk, könnyű felismerni a generált szöveget, de ez nem feltétlenül van így: minden érdekelt „halad a korral”. A hamisítást, a plágiumot – mert végső soron az! – lebuktató programok fejlődnek, de hasonlóképpen a mesterséges intelligencia is „kitanulja”, s hogy ne legyen zavaróan tökéletes, kis döccenést helyez el a szövegben, máskor anekdotával teszi „emberivé” mondandóját, vagy éppen empátiát próbál kelteni. Egyelőre az informatikusok munkáját váltotta ki, a következő „áldozatok” valószínűleg a vágók lesznek, aztán ki tudja kiket fog helyettesíteni. Az már biztos: arcot, hangot és fényképet tud módosítani, ami miatt egyre többször kérdezhetjük magunktól, hogy vajon valódi-e, amit látunk-hallunk?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-24: Nyílttér - :

Ki védi meg a macskákat? (Szóvá tesszük)

Kutyák ölik módszeresen a város macskáit, és sokan cinkosok ebben. Városunkban a macska nem állat, csak lebomló hulladék. Hosszú történet, hogy miért van így és miért hagyjuk, hogy így legyen. Még senkit sem vontak felelősségre azért, mert kutyáját egy macskára uszította. Akkor sem, ha a macska elpusztult. 
2025-09-24: Faluvilág - Bodor János:

Termésnapok Papolcon: a közösség ünnepe

Az elmúlt hétvégén tartották Papolcon a második Termésnapokat. A kétnapos rendezvény számos lehetőséget kínált kikapcsolódásra és szórakozásra fiataloknak és időseknek egyaránt. Jelen voltak a testvértelepülések küldöttségei is: Borjád Kiss Tamás, Kisköre Magyar Csilla, Kocsér pedig Hriagyel Csaba polgármester vezetésével képviseltette magát. A szervezést Zágon község önkormányzata fogta össze, a lebonyolítást a Szajgon Kft. és a Zágoni Ifjúsági Szervezet támogatta. Az időjárás kedvezett: napos, száraz, kora őszi hétvége társult az ünnephez.