Az elmúlt hétvégén tartották Papolcon a második Termésnapokat. A kétnapos rendezvény számos lehetőséget kínált kikapcsolódásra és szórakozásra fiataloknak és időseknek egyaránt. Jelen voltak a testvértelepülések küldöttségei is: Borjád Kiss Tamás, Kisköre Magyar Csilla, Kocsér pedig Hriagyel Csaba polgármester vezetésével képviseltette magát. A szervezést Zágon község önkormányzata fogta össze, a lebonyolítást a Szajgon Kft. és a Zágoni Ifjúsági Szervezet támogatta. Az időjárás kedvezett: napos, száraz, kora őszi hétvége társult az ünnephez.
A megnyitón Kis Augustin polgármester köszöntötte a falu lakóit, a testvértelepülések küldöttségeit és a hazatérőket. Rövid beszédében a közösségi összefogást emelte ki, hangsúlyozva: a termésünnep nemcsak gasztronómiai és szórakoztató program, hanem alkalom a kapcsolatok erősítésére is. A rendezvény a kultúrház előtti színpadon és a futballpályán zajlott.
Fotókiállítás
Az Imreh Albert Közbirtokosság gyűléstermében számos érdeklődő jelenlétében megnyílt Bede Erika Ahol a csend és a fény megszólal című természetfotó-kiállítása. A papolci születésű Bede Erika a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar–filológia szakán szerzett diplomát, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium magyar szakos tanáraként dolgozik. A kiállítást Magyarósi Imola Piroska, a Vadon Egyesület elnöke nyitotta meg, hegedűn közreműködött Váncza Balázs, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium XII. osztályos diákja.
A megnyitón elhangzott: Bede Erika első természetfotó-kiállítása, a „természet női szemmel” kezdeményezés gyümölcse. A szerző a telefonos „kattintásoktól” jutott el a tudatos, figyelmes fotózásig: beszerzett egy professzionális fényképezőgépet – és ami talán még fontosabb –, időt ajándékozott magának: „időt arra, hogy figyeljen, jelen legyen, és új szemmel fedezze fel mindazt, ami eddig belesimult a környezetébe.” „Külön tiszteletre méltó, hogy Erika nem egzotikus, távoli vidékeket választott, hanem a számára jól ismert Papolc környékét kezdte újra és újra körbejárni, immár másként: figyelő szemmel és nyitott szívvel” – fogalmazott Magyarósi Imola. A sorozat a helyi állatvilág sokszínűségét mutatja: róka, gímszarvas, őz, egerészölyv és sasok, karvaly, seregélycsapatok, holló, kócsag – sőt, egy fekete gólya is lencsevégre került. „Fotói nem csupán képek, hanem pillanatnyi találkozások a természet csendes szereplőivel. (…) Megláthatjuk, mennyi szépség rejlik közvetlen környezetünkben, ha megállunk, elcsendesedünk és igazán odanézünk.”
Bede Erika saját ars poeticája szerint a képek „az idei nyár csendjeinek naplója”. A felvételek mögött fizikai valóság áll: sár és por, hajnali tarlók, hosszú gyaloglások, „a foglyok libasoros futása” – és a koncentrált figyelem: „egy nesz, egy szempár villanása, egy szárny rezdülése”. „A fotózás nem hangos műfaj. Csak csend” – fogalmazott, majd hozzátette: számára a fényképezés ima, „csendben kimondott hála a Teremtőnek” minden reggeli fényért, esti visszaragyogásért, és azért, hogy „köztük lehettem”.
Papolci ízek bográcsban
A kultúrház udvarán mindkét napon főzőverseny zajlott: egymás mellett sorakoztak a bográcsok, a résztvevők családi és hagyományos receptek szerint főztek, az üstökben pedig életre keltek a hely jellegzetes ízei: pityókás juhtokány, babgulyás, töltött káposzta, disznópörkölt, paszulyfőzelék, szarvastokány, túrós puliszka, halászlé, rókagombatokány, pityókatokány, birkapörkölt gőzölgött a tűzhelyek fölött. Látványfogásként egy közel 90 kilós sertést és egy mintegy 300 kilós borjút sütöttek nyárson (utóbbi Benedek Csaba, az Intertrans Kft. tulajdonosának istállójából), de az egyszerre köznapi és mégis különleges fogás, a szénen sült túrós puliszka sem maradt le a kínálatból.
Az elkészült ételeket a Szabadtűzi Lovagrend tagjai kóstolták, de a változatos felhozatalt nehéz volt igazságosan rangsorolni, hiszen a zsűri elmondása szerint minden fogás a maga nemében első helyet érdemelt. Rangsorolás helyett tehát „legek” szerint értékeltek: szombaton a legodaadóbb, legeredetibb, legbiztonságosabb, legdolgosabb, legcsaládiasabb, legegyedibb, legnépesebb, legkülönlegesebb és legbarátibb címeket ítélték oda a csapatoknak, vasárnap pedig az ételek „kerültek terítékre”: a legínyencebb borjúsült, a legfinomabb pityókatokány, a legízletesebb gombatokány, a legsikeresebb birkapörkölt, a legvadabb szarvaspörkölt, a legfinomabb túrós puliszka (bulz) – íme néhány minősítés, ami a nap folyamán gazdára lelt. Mindaz, ami elkészült, a kultúrházban megterített ünnepi asztalra került; a szervezők a fellépőket és a résztvevőket is meghívták a közös lakomára.
A külső árusok – miccs, flekken és egyéb falatok – forgalma emiatt mérsékeltebb volt, amit a helyszínen több stand képviselője is megerősített.
Favágó verseny
A futballpályán rendezett immár hagyományos favágó verseny hat próbából állt: a motorfűrész láncvezetőjének megfordítása, irányított döntés (a dőlő rönknek léggömböt kellett kipukkasztania), rönkvágás fejszével, két „karika” levágása motorfűrésszel, karika levágása kézifűrésszel, végül rönk hosszhasítása négy részre motorfűrésszel.
A vetélkedőre négy fakitermelő cég csapata nevezett be. Az első díjat Bajcsi János és Bajkó Dénes, az Intertrans Kft. csapata nyerte 6:37-es idővel, második helyen Debreczi Róbert és Debreczi Sándor végzett az Euro-Cov Kft. színeiben (7:30), harmadik lett Viorel Lazăr és Nicolae Lazăr a Bracovex Kft.-től (8:07). A favágó versenyt a Husqvarna láncfűrészeket forgalmazó Saigon Kft. szervezte, melynek vezetője, Kelemen Gyula jelezte: a versenyt jövőre is meg kívánják hirdetni.
Hidegvérű munkalovak rönkhúzó versenye
Vasárnap 8 órakor kezdődött a rönkhúzó megmérettetés a nevezéssel és a munkalovak súlycsoport szerinti osztályozásával. Közel ötven induló érkezett felső-háromszéki, orbaiszéki és bodzavidéki településekről. Egyes és kettes fogatok versenyeztek két kategóriában (kis és nagy lovak). A szabály egyértelmű volt: az állatokat kizárólag szóval lehetett biztatni, ostorhasználat nem volt megengedett. A feladat a kijelölt pályán, időkereten belül minél távolabbra elhúzni a súlycsoportnak megfelelő, 4–5 méter hosszú rönköket.
Állatvédelmi felügyelet végig jelen volt: a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület vezetője, Forró Béla a helyszínen felügyelte egész nap a lebonyolítást; elmondása szerint céljuk az állatvédelemre vonatkozó törvényes előírások következetes betartatásának ellenőrzése volt, rendellenességet nem tapasztaltak.
Sport, zene és látvány mindenkinek
Mind a két nap minifoci indította a sportprogramokat; a mérkőzések feszes tempóban követték egymást a műgyepes sportpályán.
Szombaton kora este a futballpálya mellett a Törökkúti lovas kaszkadőrök látványos bemutatója következett: vágtában felfekvés, „halállógás”, elbújás, kozákfüggés, le-fel ugrás, állva lovaglás és több akrobatikus trükk is szerepelt a műsorban.
A központi színpadon első nap a lécfalvi, zágoni és kovásznai néptánccsoportok előadását, valamint a zágoni rezesbanda koncertjét láthatta a közönség, majd Grigoruță „Elvis” Petrișor román népzenével, a Retró Csóki, Kincses Tünde és Alessia pedig könnyűzenei blokkokkal szórakoztatta a közönséget.
Vasárnap délután a papolci iskolások műsora nyitotta a színpadot. Őket követte az Estradael román néptánccsoport, Mario Olariu szaxofonon, Liliana Maria Veleș fuvolán, a kommandói Horn Dávid-iskola táncosai, a zágoni Szivárvány és Gyöngyszemek mazsorettjei, majd a Voineștenii férfikórus. Este Teleki Zoltán, Andrei Nicolae Chelba és Felszegi Annamari lépett színpadra, a programot az Etnic együttes fellépése, majd tűzijáték zárta.