A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szervezésében idén is megrendezték az Aranybogrács főzőversenyt, amelynek a zabolai Csipkés tábor adott otthont. A kétnapos rendezvényen a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum is képviseltette magát két oktató, Hegedűs Mária és Imre Erika, valamint három szakácstanuló, Handra Norbert, Kis Erika és Székely Alexandra Cintia részvételével.
A program első napján a résztvevők találkozhattak Szántó József negyedik generációs mézeskalács-készítő mesterrel, aki családja hagyományairól és a mesterség titkairól mesélt. A bemutatót követően mindenki kipróbálhatta a mézeskalácsírást is, ami nemcsak kézműves élményt, hanem közösségépítő pillanatokat is jelentett. Az est további részében kötetlen beszélgetések és tapasztalatcserék gazdagították a találkozót.
A második nap a főzőversenyről szólt: a csapatok friss halakból – pontyból és pisztrángból – készítettek ételeket, bemutatva gasztronómiai tudásukat és kreativitásukat. A kézdivásárhelyi iskola csapata halpaprikással, házi gyúrt tésztából készült túrós csuszával és frissen sült almás fánkkal nyűgözte le a zsűrit. A szervezők mellett a résztvevők köszönetüket fejezték ki az Evita Alapítványnak a támogatásért, valamint mindazoknak, akik hozzájárultak a program sikeréhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.