Bocsárdi László rendező szerint Eugène Ionesco rendkívül fontos alakja a 20. századi színháznak, az ő nézetei indították el az 50-es években a román színjátszás reteatralizálási folyamatát, az irodalmi alapú színháztól való eltávolodását. „Ionesco azt vallotta, hogy az irodalom, a szavak előre csomagolt fogalmak, amelyek nem igazán tudják közvetíteni azt az élményt, amit a színház kínál. A színház olyan formában tudja átadni az érzelmeket, átélhetővé tenni az érzéseket a néző számára, amire a nyelv önmagában nem képes” – nyilatkozta Bocsárdi László. Bevallása szerint ő maga is erre törekedett a Figura alapításakor, megpróbált olyan előadásokat rendezni, amelyek másképp épültek fel, mint ami az akkori színjátszást jellemezte. Az ő előadásaik az emberi testből, gesztusokból, érzésekből táplálkoztak, nem az irodalom felől közelítették meg a színházat.

A jól megírt szövegeket előbb-utóbb „újra utoléri a világ alakulása”, és ez a Ionesco-szöveg is tökéletesen rárímel arra, amiben jelenleg vagyunk, emiatt rendkívül fontosnak érzi, hogy most tudják bemutatni ezt a produkciót – nyilatkozta a rendező lapunknak. Mint fogalmazott, azontúl, hogy igen szellemes, találékony, kreatív és ma is friss szerző Ionesco, külön érdeme, hogy az egyszerű emberek szintjén is érthetővé teszi a történet tétjét, könnyen felismerhetjük belőle a saját kételyeinket. „Úgy gondolom, hogy minden egészséges lélekkel rendelkező ember szembesül olyanfajta dilemmákkal, amelyeket a darab feszeget: hogyan látjuk a világot, miért állunk egyik vagy másik irány mellé, szabadon gondolkodunk-e vagy meg vagyunk vezetve, meg tudjuk-e őrizni minden helyzetben az emberi méltóságunkat... Az író kétségbeesett kiáltása volt ez a darab a II. világháború utáni időszakban, nem véletlen, hogy Európa rendkívül érzékenyen viszonyult hozzá. Volt, ahol betiltották, volt, ahol csodálattal fogadták vagy szenvedélyesen szerették. Remélem, hogy a mi előadásunk is meg fogja érinteni a nézőt, és segít neki eligazodni abban az örvényben, amelybe mai emberekként kerültünk” – mondta lapunknak a rendező.

Bevallása szerint öröm volt számára ez a felkérés, hisz a két színház egy tőről fakad. A nyolcvanas években kísérleti színházi műhelyként indult és vált ismertté a Figura, majd az onnan Sepsiszentgyörgyre érkező színészek közreműködésével a Tamási Áron Színház is ugyanezen az úton indult el. „A Figura ébresztett rá arra, hogy a színház az én utam, ott kezdtem el konkrétan színházzal foglalkozni, a Tamási Áron Színház pedig az a hely, ahol kiteljesedett a pályám rendezőként és társulatvezetőként is” – fogalmazott. Mint mondta, ez az első alkalom, hogy Gyergyószentmiklóson dolgozott, amióta elköltözött onnan. Több mint harminc éve, 1994 tavaszán rendezte ott utoljára a Kasimir és Karoline című előadást, mely szintén koprodukció volt, az volt a Tamási Áron Színház és a figurás színészek első közös munkája.

A Rinocéroszok című előadás szereposztásában hat gyergyószentmiklósi és nyolc sepsiszentgyörgyi színész nevét olvashatjuk, akik közül nem hiányozhatnak az egykori figurások sem.