Az 1950. szeptember 22-ről 23-ra virradó éjjel Sepsiszentgyörgyről összegyűjtött, majd Brassóból marhavagonokkal dobrudzsai kényszerlakhelyre szállított meghurcoltakra emlékeztek tucatnál valamivel többen a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban tegnap délután.
1950 szeptemberére emlékezünk, akkor kezdődött nagyjából a kollektivizálás az egész országban, így Háromszéken is – kezdte el Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke. Folytatta: tudjuk jól, hogy a kollektivizálást nem jó szívvel fogadta a mindenkori falu lakossága, mindenki ragaszkodott a sajátjához, nem akarta bevinni a közösbe. Nagyon sok helyen ellenállás is volt, Háromszéken több helyen megmozdulások voltak, a karhatalom erőszakkal elfojtotta ezeket, így Gidófalván meglőttek két fiatalembert, akik bele is haltak (Zsigmond András és Jancsó Vilmos – szerk. megj.), Maksán két édesanyát, akik szintén meghaltak (Soós Gizella és Zöld Ivette – szerk. megj.). Török József közbeszúrta: a maksai árvák mai napig nem kaptak kárpótlást.
Háromszéken szinte minden faluban az éjszaka leple alatt összeszedtek birtokosokat, volt, akit bevittek Brassóba, és a fellegvárban tartották pár évig mindenféle ítélet nélkül, másokat deportálták, a háromszékiek nagy részét Dobrudzsába vitték. Török József itt átadta a szót a megemlékezést szervező Beczásy Tányának. Ő elmesélte, szeptember 22-ről 23-ra virradóan, az éjszaka leple alatt Sepsiszentgyörgyről összegyűjtöttek hetvenhat személyt, ötévestől hatvanévesig, válogatás nélkül, azt, aki a megadott címen volt. (Ők az 1949. március 3-i kitelepítés után már kényszerlakhelyen éltek – szerk. megj.). Tehereutóval bevitték Brassóba, onnan marhavagonban Dobrudzsa felé. Cataloi állomáson éjjel teherautóra rakták és egy rizsföldre szállították őket. Térdig érő vízben dolgoztak, a piócák ellepték a lábukat – ironikusan hozzátette: anyja azért nem kapott szívinfarktust. Egy poloskával, bolhával teli barakkban szállásolták el őket. Szerencsére meleg ősz volt, és kint lehetett aludni. Akiknek volt rokonuk az országban, beszereztek rovarirtót. Az emberek ott dolgoztak zokszó nélkül. Beczássy Tánja elmondta, apját (Beczássy István, 1908–2007 – szerk. megj.) 1963. augusztus 3-án engedték el Dobrudzsából, de soha nem panaszkodott, pedig szörnyű volt ott az élet. Egyik társuk ott halt meg a lábuknál, mert nem engedték őt kórházba vinni.
A megemlékezés a miatyánk közös elmondásával zárult. A résztvevők a Haszmann József által faragott, 1993-ban a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafánál elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúját.
