A kormány abban állapodott meg az Európai Bizottság (EB) képviselőivel, hogy idén Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 8,4 százalék lehet – nyilatkozta tegnap Ilie Bolojan miniszterelnök.
A kormányfő hétfőn Brüsszelben találkozott Valdis Dombrovskis gazdaságért és termelékenységért felelős biztossal, akivel Románia költségvetéséről és a helyreállítási forrásokról tárgyalt. Az EB, illetve a pénzügyminisztérium képviselői közötti előző heti egyeztetések alapján abban állapodtak meg, hogy Románia 8,4 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal zárhatja az évet. Hozzátette, hogy a kormány deficitcsökkentő intézkedései idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,6–0,7 százalékának, jövőre pedig a GDP 2,5 százalékának megfelelő összeggel javítanak a költségvetési egyenlegen. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy ha Románia idén tartani tudja a 8,4 százalékos hiánycélt, jövőre kevéssel 6 százalék fölötti deficitcélt tűzhet ki, és az elsődleges kiadások folyamatos csökkenése mellett visszaállhat egy „normális pályára”. A 8,4 százalékos deficit hatása a kamatköltségekben fog a leginkább megérződni, amelyek az eredetileg becsült 40 milliárd lejről 50 milliárd lejre nőnek – magyarázta Bolojan.
A miniszterelnök szerint az uniós biztos és az Európai Bizottság tárgyalócsapata tudja, hogy nehéz helyzetben van az ország, és megértették a kormány intézkedéseinek fontosságát. Ilie Bolojan leszögezte: ahhoz, hogy az EB-vel kötött megállapodás érvényben maradjon, Romániának idén és jövőre is be kell tartania a költségvetési fegyelmet. „Folytatni kell a kiadások csökkentését, az állami intézmények hatékonyságát növelő reformokat, és fenn kell tartani a politikai stabilitást” – fogalmazott a kormányfő.
Sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan azt is közölte, a kormány a jövő hét elején, legkésőbb a keddi rendkívüli ülésen jóváhagyja a költségvetés-kiigazítást, biztosítva ezzel a folyó kiadásokat, kiegészítve a szociális segélyekhez és bizonyos beruházásokhoz szükséges összegeket. Bolojan szerint ezt a kiigazítást meglehetős feszültségek kísérik, tekintettel a beruházások sürgető pénzigényére. Emlékeztetett arra, hogy Románia kétszer akkora értékű beruházási szerződéseket kötött az uniós helyreállítási források terhére, mint amekkora összeg a rendelkezésére áll. „Az ország valamivel több, mint 20 milliárd euró támogatásban és hitelben részesülhet, ehhez képest a szerződések értéke megközelítőleg 40 milliárd euró. Ez pedig óriási nyomást jelent mind az idei, mind a jövő évi állami költségvetésre” – magyarázta Bolojan.
A miniszterelnök szerint csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat ahhoz, hogy jövő évben további forrásokat lehessen fordítani az országos helyreállítási tervben szereplő beruházásokra. „A jövő évben megtakarított teljes összeget a PNRR-ben foglalt projektek befejezésére fordítjuk” – nyilatkozta a kormányfő.