Elutasította tegnap a képviselőház a Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter elleni ellenzéki egyszerű indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azért nem szavazta meg az indítványt, mert Ilie Bolojan miniszterelnöktől ígéretet kaptak arra, hogy a környezetvédelmi minisztérium a hét végéig kiadja a paşcani-i vízerőmű engedélyét, valamint arra, hogy a következő hetekben a kormány sürgősségi rendelettel nemzeti érdekű stratégiai létesítménynek minősíti a többi vízerőművet, ami jelentősen felgyorsítja majd az eljárásokat – közölte Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke. A politikus ugyanakkor rámutatott, tiszteletben tartja Diana Buzoianu „Greenpeace-stílusú militantizmusát”, de nem ért vele egyet. Hozzátette, az 1989 előtt megkezdett négy vízerőmű üzembe helyezése szerepel a kormányprogramban, ennélfogva egyetlen ezzel kapcsolatos kifogás sem állja meg a helyét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.