Taláros toszogatás, avagy „nehéz és bonyolult” az igazságtalanság?

2025. szeptember 25., csütörtök, Máról holnapra
Nagy D. István

Ha eddig bárkinek is kétségei lettek volna afelől, hogy micsoda darázsfészekbe nyúlt bele a kormánykoalíció, amikor a bírák nyugdíjazásának reformját kezdeményezte, újabb egyértelmű jelzését láthatta ennek, ez alkalommal az alkotmánybíróság részéről. A taláros testület tagjai ugyanis – a korábban már lábra kapott értesüléseknek megfelelően – újabb két héttel elodázták, hogy döntsenek: alaptörvénybe ütköző vagy sem a vonatkozó jogszabály.

Mint ismert, arról a viszonylag kalandosan elfogadott törvénymódosításról beszélünk, mely ütemezve, de kitolná a nyugdíjazási korhatárt 65 évre, a mostaninál tíz évvel több szolgálati időt írna elő a bírák számára a nyugdíjazáshoz, és nem mellékesen megnyirbálná az öregkori juttatásukat. És igen, arról a jogszabályról van szó, mely elviekben az első lenne a sorban a privilégiumok mérséklését célzóak közül, és amely hatalmas felháborodást, elégedetlenséget szült az igazságszolgáltatás berkeiben. Olyannyira, hogy a taláros testület elé maga a legfelsőbb bíróság terjesztette fel alkotmányossági vizsgálatra. 

Hab a tortán ugyanakkor, hogy a bírák nyugdíjazásának kérdése nem az egyetlen, mely kapcsán tegnap az alkotmánybíróságnak döntenie kellett volna, hiszen a költségvetési hiány leszorítását célzó intézkedéscsomagot tartalmazó egyéb jogszabályok is ott hevertek a taláros testület asztalán (ezeket az ellenzék támadta meg), és ebből is csak egy esetben határoztak, visszautasítva a beadványt.

A halasztás feltételezett okairól a napokban több információ is napvilágot látott, az egyik ezek közül, hogy a bírák nyugdíjazásáról szóló jogszabály vízválasztónak számít. Ilie Bolojan kormányfő ugyanis még augusztusban egyértelművé tette, amennyiben elbuknak, a kormánynak nincs miért folytatnia. Igen hihető tehát, az alkotmánybírák egyebek mellett azért döntöttek a halasztás mellett, hogy ne hagyják kormány nélkül az országot az európai uniós pénzügyminiszterek jövő héten esedékes találkozója előtt, ahol az uniós forrásokról is határoznak majd. 

Egy másik ok viszont, ami „kiszivárgott”, már más fénybe helyezi az egész történetet, eszerint a bírák nyugdíja kapcsán „nehéz és bonyolult ügyről” van szó, amihez a talárosoknak több időre van szükségük. Értjük? Adott egy súlyosan aránytalan, igazságtalanságtól, indokolatlan kivételezéstől messzire bűzlő helyzet, melyet hosszú évek óta rendezni kellett volna, és ami minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű, hogy ebben a formában nem tartható – a törvényesség legfőbb őreinek viszont valamiért eddig nem sikerült kellőképpen tanulmányozniuk, hanem most, amikor igazán nagy a tét, egy kicsit még totojáznak, gondolkodnak, mérlegelnek.

Kérdeznénk tisztelettel: az igazságtalanságban mi is annyira nehéz és bonyolult?

 

Fotó: Facebook / Curtea Constituțională a României

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 733
szavazógép
2025-09-25: Közélet - Bodor János:

Korszerűsítik a líceum bentlakását (Kovászna)

Kovászna városában újabb nagy lépést tesznek az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére: a Kőrösi Csoma Sándor Líceum bentlakásának teljes felújítása és átalakítása valósulhat meg több mint 15 millió lejes beruházásból, uniós támogatással. Orbaiszék középiskolája biztonságosabb, modernebb és sokoldalúbb környezetet kínál majd diákjainak és tanárainak. 
2025-09-25: Sport - Miska Brigitta:

Magabiztosan győzött a kézdivásárhelyi csapat (Labdarúgás, 3. Liga)

Folytatódott a Kézdivásárhelyi SE veretlenségi sorozata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban. Az ötödik fordulóban a céhes városi csapat tegnap hazai pályán 3–0-ra diadalmaskodott a Sporting Liești felett. A nyeretlen Sepsi OSK II. kedden 3–0-ra kikapott a Petrolul Ploiești II. vendégeként, így az utolsó helyre csúszott a táblázatban.