A templomok általában többek egyszerű épületeknél. Különösen igaz ez a Szent Mihály-hegyi templomra, amely Lemhény és Kézdialmás között, a Felső-Háromszéki-medence peremén magasodik. Ez a templom évszázadok óta őrzi a székely-magyar közösség emlékezetét, a hitét, s a közös ünneplések örömét és fájdalmát. A 2025-ben megjelent kötet, a nyomdából szerdán kikerült A Szent Mihály-hegyi templom (szerkesztette Bartos Lóránt és Iochom István) példa nélküli részletességgel tárja fel e különleges helyszín történetét és szimbolikáját.
Élő emlékezetre hasonlító kiadvány
A kötet már első ránézésre is több, mint helytörténeti ismertető: gazdag illusztrációkkal, archív fotókkal, interjúkkal, irodalmi és művészeti feldolgozásokkal szinte teljes monográfiává válik, ami viszont nem tudományos jelleggel készült, hanem a fogyaszthatóságot, az olvashatóságot tartotta szem előtt. Tartalomjegyzéke árulkodik a szerteágazó megközelítésről: külön fejezetek szólnak a templom történetéről, a felújítás kronológiájáról, a néphagyományokról, a legendákról, a képzőművészeti és irodalmi feldolgozásokról, sőt, a keresztelők és esküvők világáról is.
A könyv fő erénye, hogy egyszerre szakmai és személyes. A szerkesztők és szerzők nem csupán levéltári forrásokat tárnak az olvasó elé, hanem megszólaltatják a helyieket is, akik életük egy darabját kötötték a templomhoz. Így az olvasó valóban érzi, hogy a templom „élő emlékezet”, nem csupán műemlék.
A könyv elején részletes fejezet mutatja be, hogyan kapcsolódik össze a két település története. A Szent Mihály-hegy a közös identitás szakrális központjaként működött: mindkét faluból ide zarándokoltak a hívek a búcsúkra, keresztelőkre, temetésekre. A kötet érzékletes hasonlatot használ: a két falu története úgy fonódik össze, mint a patakparti fűzfa gyökerei a víz alatt – külön utakon is élnek, de sosem távolodnak el egymástól végleg.
A szerzők bemutatják, hogyan vált Kézdialmás a 20. században egyre inkább önállóvá, miként építette fel első saját templomát, majd közigazgatási szétválása után is megőrizte lelki kapcsolódását Lemhényhez. A közös húsvéti határkerülés, a búcsúk és a családi szálak mindmáig összetartják a közösséget.
Régészeti feltárás a templomban
Szent Mihály arkangyal, néphagyományok és építéstörténet
A templom védőszentjének, Szent Mihály arkangyalnak kultusza külön fejezetet kap. A könyv bemutatja bibliai és apokrif szerepét, valamint azt, hogy miként épült be a magyar népi hiedelemvilágba. A szólások és közmondások – „Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet”, „Ha Szent Mihálykor dörög, kemény lesz a tél” – a paraszti gazdasági év fordulópontjait jelzik.
A népi mondák szerint Szent Mihály kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Nem véletlen, hogy a halottas szállító saroglyát „Szent Mihály lovának” nevezték. A könyv gyűjtése rámutat: a hiedelmek, imák és népszokások élő szövetként tartották össze a közösséget, és ma is gazdagítják a helyi identitást.
A templom eredetét számos monda magyarázza. Az egyik szerint az angyalok éjszakánként a Lemhényben elkezdett alapokat a hegy tetejére vitték, így jelezve, hol kell felépülnie a templomnak. Egy másik elbeszélés a „kutyák futásához” köti a helyszínt. Akárhogy is történt, a régészeti kutatások igazolták, hogy már a 14. században állt itt egy templom.
Az épület 1777-ben jelentős barokk átépítésen esett át: stukkódíszes dongaboltozat, gazdag oltárok, festmények születtek. A kötet foglalkozik a Szentkereszty Stephanie bárónő által Guido Reni nyomán festett főoltárképpel, amely 1899-ben került a templomba. Ez a mű a templom egyik legértékesebb műtárgya.
Az építészeti leírásokból kiderül, hogy a templom egyszerre hordozza a gótikus, barokk és copf stílusjegyeket. A körülötte álló várfal lőrései, bástyái a templom védőerőd jellegét mutatják, s hozzátartoznak a közösség kollektív emlékezetéhez.
Megtudjuk: a templom tornyában három harang lakik. A legrégebbi, 1697-es példány a „Rákóczi-harang” néven ismert, amely Gábor Áron idején is megmaradt. Külön története van az Angster-orgonának, amelyet 1899-ben építettek, ám évtizedekig néma volt. A felújítás során restaurálták, és 2023-ban ismét megszólalt. A felújított orgona hangja nem csupán zene, hanem a mennyek visszhangja.
Az első búcsús szentmise a felújítást követően. Képúnkön Bátor Péter Botond szerzetes
A felújítás története: küzdelmek és kitartás
A könyv egyik leghosszabb és legizgalmasabb fejezete a felújítás krónikája. Már az 1980-as évektől kezdve próbálkoztak részleges javításokkal, de az igazi áttörés csak a 2010-es években érkezett el. Hosszas pályázati procedúrák, elutasítások és újabb próbálkozások után 2018-ban sikerült szerződést kötni a Regionális Operatív Program keretében.
A könyv pontos adatokat közöl: a projekt összértéke 6,7 millió lej volt, amelyből az önrészt Lemhény és Kézdialmás közösen vállalta. A munkálatok során megújult a tetőszerkezet, a vakolat, a freskók, a padok, a padló, és helyreállították a bástyákat, lőréseket is.
A folyamat során sokszor úgy tűnt, hogy elfogy a pénz vagy a türelem. A sajtóban rendszeresen jelentek meg hírek a felújítás állásáról: volt időszak, amikor a projekt elbukni látszott, máskor a pótlistára kerülés adott új reményt. A könyv sajtószemléje érzékletesen mutatja, hogyan követte a közvélemény a templom sorsát.
A felújítás diadala 2023-ban érkezett el: Kovács Gergely érsek szentelte újra a templomot, amely ettől kezdve ismét teljes liturgikus funkcióval bír. Az ünnepségen felcsendült a restaurált orgona, és a hívek zsúfolásig megtöltötték a templomot. A könyvben megszólalók szerint ez „a hit és az összefogás csodája” volt.
Azóta a templom újra élettel telt meg: itt tartják a keresztelőket, esküvőket, elsőáldozásokat, adventi koncerteket. A könyv interjúi bemutatják, hogyan élte meg a közösség a templom visszatérését: idősek könnyeit, fiatalok lelkesedését, és azt, hogy „a templom újra otthon lett”.
Kézdiszéken sok a legenda alagutakról, nem kivétel ez a templom sem
Élő emlékezet – interjúk hangja és újságcikkek tükre
A kötet egyik legerősebb része az Élő emlékezet fejezet. Itt idős vagy fiatalabb hívek, egykori gondnokok, mesélnek személyes emlékeikről. Egyikük elmondja, hogyan hordták kalákában a követ és a meszet a felújítás idején, másikuk arról beszél, milyen érzés volt évtizedek után újra karácsonyi éjféli misére gyalogolni a fáklyafényben.
Ezek az interjúk mutatják meg igazán, hogy a templom nem pusztán épület, hanem lelki otthon.
A kötet egyik legszínesebb és legizgalmasabb része a sajtótörténeti áttekintés, amely a 20. század végétől napjainkig követi a templom sajtóbeli jelenlétét. Nem egyszerű kronológia, hanem érzékletes panoráma arról, hogyan látta a templomot a helyi és országos nyilvánosság. A kötet szerkesztői nem fogalmazták át vagy értelmezték újra az újságírók sorait: minden írás eredeti formájában került be, így a korabeli nyelv, stílus és hangulat is megőrződött. Ez a döntés egyszerre irodalomtörténeti gesztus és a közösségi emlékezet tisztelete.
Ennek köszönhetően olyan különleges történetekkel találkozhatunk, amelyek önmagukban is irodalmi értéket képviselnek. Az egyik cikk például a Dani család huszadik gyermekének keresztelőjéről számolt be a Szent Mihály-hegyi templomban. A riporter nemcsak a szertartást írta le, hanem azt is, hogyan ünnepelt a falu, hogyan vált a keresztelő az élet diadalának szimbólumává a nehéz időkben. Egy másik újságcikk a kézdialmásiak templomépítését idézte fel: arról mesélt, miként döntött úgy a közösség, hogy saját templomot emel, mégis megőrizte szoros kötelékét a Szent Mihály-hegyi szentéllyel.
Sok régi fotó is előkerült a templomról, ez dr. Pozsony Ferenc felvétele
Ezek a szövegek egyszerre dokumentumok és irodalmi vallomások: megmutatják, hogyan él a templom a közösségi tudatban, milyen ünnepek, tragédiák, mindennapi események kapcsolódnak hozzá. Egy régi riport így fogalmazott: „A Szent Mihály-hegy temploma olyan, mint egy élő könyv: minden nemzedék beleírt egy fejezetet.” Ez a mondat akár a most megjelent kötet mottója is lehetne.
A sajtótörténeti fejezet arról is tanúskodik, hogy a templom mindig többről szólt, mint kő és habarcs. Az újságírók sorai mögött ott lüktet a közösség reménye, félelme, büszkesége. Ha a templom állapota romlott, a cikkekben fájdalom és aggodalom jelent meg. Ha előrelépés történt, a tudósításokban remény és öröm visszhangzott. A sajtó így a közösség lelkiállapotának tükre lett.
A könyv szerkesztői világosan mutatják be: a nyilvánosság nélkül a templom megújulása sokkal nehezebb lett volna. A cikkek fenntartották a figyelmet, erőt adtak a híveknek, és nyomást gyakoroltak a döntéshozókra. A Szent Mihály-hegyi templom sorsa tehát nemcsak az imákban és a kalákában, hanem a betűkben is formálódott. Ezáltal a templom története nemcsak egyházi és helytörténeti dokumentumokban, hanem újságcikkek, riportok, esszék és kulturális írások szövetében is tovább él.
Az egyik visszaemlékező révén kiderült, hogy mi látszik ezen a világháborús felvételen
Legendák és képzőművészet az irodalmon át
A könyv tárgyalja a népi legendákat is. Egyik szerint az angyalok éjjelente áthordták a Lemhényben épített alapokat a hegy tetejére, más változatban a két falu kutyái döntötték el a templom helyét. Ezek a történetek nem pusztán mesék, hanem a közösség önazonosságának szimbólumai.
A kötet külön fejezetet szentel annak, miként jelent meg a templom az irodalomban és a képzőművészetben. Novellák, költemények és egy kisregény is szól róla: ezekben a templom egyszerre jelenik meg valós helyszínként és szimbolikus térként, amely a hit, az összefogás és a közösségi emlékezet metaforája. A kisregény külön érdekessége: Szántó Vitus műve a szerzők szerint sehol nem található meg, csak Budapesten, jóllehet Kézdivásárhelyen volt kiadva. Akárcsak a sajtóval foglalkozó fejezetben lévő írások, ez is eredeti megfogalmazásban, a régi helyesírás szerint került be a 120 oldalas, gazdagon illusztrált kötetbe.
A képzőművészeti rész grafikákat, festményeket, és rajzosztályos diákok munkáit mutatja be. Ezek a képek nemcsak illusztrációk, hanem önálló értékek: azt fejezik ki, hogy a templom a művészi inspiráció forrása is.
A templom körüli temető önmagában is történelemkönyv: a legrégebbi sírkő 1514-ből származik, a könyv bemutatja a temető fontosabb kőemlékeit is.
A templom drónfelvételen
Több mint helytörténeti munka
A Szent Mihály-hegyi templom című könyv így nem pusztán épületről, művészeti értékekről és felújítási projektről szól. Egy egész közösség életét, múltját és jelenét tárja az olvasó elé. A Dani gyerekek keresztelőjétől a kézdialmásiak templomépítéséig, a régi újságírók szenvedélyes soraival és a mai riporterek lelkes beszámolóival együtt rajzolódik ki a kép: a templom egyszerre kőből épült szentély és szóban, betűben élő történet.
A kötet összegzése világos: a templom nem csupán Felső-Háromszék legszebb barokk temploma, hanem a hit, a kitartás és az összefogás kézzelfogható jele. A könyv olvasása közben az ember érzi: itt nemcsak múltról van szó, hanem jövőről is. Mert minden kő, minden harang, minden orgonahang azt üzeni, hogy a közösség addig él, amíg ápolja örökségét, hiszen amint az emberek megtöltik a templom padjait, az ember érzi: minden hangban ott zeng a múlt és a jelen, s az épület éppen olyan eleven, mint valaha.
A Szent Mihály-hegyi templom című könyv tehát több, mint helytörténeti munka: egyszerre krónika, tanúságtétel és lelki útravaló. Bemutatja, hogyan fonódik össze történelem és jelen, művészet és hit, közösség és egyéni emlék.
A templom története arról szól, hogy ha van összefogás, akkor a legromosabb fal is fehérségben ragyoghat fel újra, és ha van hit, akkor a legnémább orgona is megszólalhat. És minden megszólalásban ott van a kérdés: „Quis ut Deus?” – Ki olyan, mint az Isten?
