Két hét szünet után folytatódik a női másodosztályú kézilabda-bajnokság. A mostani idényben a Sepsi-SIC először lép pályára saját közönsége előtt, a második fordulóban a Carmen Cartaș irányította sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap 13 órától a CS Știința Bacău ellen játszik a Szabó Kati Sportcsarnokban.
A nyitófordulót követően két hétig szünetelt a női másodosztályú kézilabda-bajnokság. A fiatal háromszéki gárda biztató játékkal rukkolt elő az idény első mérkőzésén, idegenben megszorongatta az élvonalba jutásra pályázó Jászvásári CSM együttesét, végül a zöld-fehér mezesek 26–24-re alulmaradtak. A CS Știința Bacău a szezon első összecsapásán szintén vendégként lépett pályára, a moldvai alakulat már az első félidőben tetemes hátrányba került, amelyet a második játékrészben sem sikerült ledolgoznia, így 36–29-re kikapott a Fogarasi VSK vendégeként.
„A bajnokságot a Jászvásár vendégeként kezdtük, ahol egy tapasztaltabb riválissal találkoztunk, ugyanis megtartottak néhány olyan játékost, akik az előző idényben a Virágok Ligájában is játszottak. Közel álltunk a pozitív eredmény eléréséhez, viszont a kihagyott hétmétereseknek és a sok kiállításnak döntő szerepe volt abban, hogy végül kikaptunk. Az előző hétvégén a pontvadászat szünetelt, így nem volt tétmeccsünk, vasárnap pedig hazai pályán szerepelünk a Știința Bacău ellen. Annak ellenére, hogy néhány kézilabdázót átigazoltak a megszűnt CSM Bacău csapatából, be kell vallanunk, hogy egy verhető ellenféllel állunk szemben, és nagyon szeretnénk a győzelmet. Reméljük, hogy ez sikerül, és ezáltal belelendülünk a versenykiírás ritmusába. Arra számítunk, minél többen ellátogatnak a találkozóra, hogy az új szezonban először lássák a lányokat és szurkoljanak nekünk” – fogalmazott Carmen Cartaș vezetőedző.
A második forduló programja (vasárnap): Sepsi-SIC–CS Știința Bacău (13 óra), Jászvásári CSM–Hargita KK (15 óra), CS Județean Prahova–Fogarasi VSK (16.30 óra), CSM Roman–Besztercei Ifjúsági Olimpiai Központ 38–19. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.