A Cigaretta utca felújítása következik

2025. szeptember 26., péntek, Közélet

Hamarosan meghirdetik a versenytárgyalást, és várhatóan jövő tavasszal el is kezdik a Cigaretta utca felújítását Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok a tervek szerint egy évig tartanak.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A város egyik legforgalmasabb utcája közel egy kilométer (991 méter) hosszú, és a szélességét is hozzászámítva összesen 1,25 hektárnyi felületről van szó – közölte Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a helyi tanács tegnapi soros ülésén, ahol a beruházás becsült költségvetését elfogadták; áfa nélkül 25,5 millió lejre taksálják, de ebből mintegy 7 milliót az előre nem látott kiadásokra különítettek el. A kivitelezésre 12 hónapot szabtak meg, ez az elöljáró szerint tavasszal kezdődhet; a versenytárgyalást nemsokára megtartják.

Magát a felújítást szakaszos lezárásokkal fogják elvégezni, mert nem élhetnek azzal a megoldással, amelyet a Gyár utca felújításánál alkalmaztak. Akkor a Cigaretta utcát ideiglenesen kétirányúvá tették, a Gyár utcát azonban nem lehet, mert az már elkészült, biciklisávjai is vannak – magyarázta Tóth-Birtan Csaba. Elmondása szerint a Cigaretta utcában jelenleg a közüzemek dolgoznak a kommunizmus múzeumához szükséges bekötéseken. Kényelmetlen lesz a helyenként egy sávon, váltásban való közlekedés, amíg a munkálatok tartanak, de a 3,5 tonnásnál nagyobb teherautók már úgyis ki vannak tiltva a városból, legalább ezek nem fogják tovább lassítani a forgalmat. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-26: Közélet - :

Kerékpáros felvonulás

A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi városháza sportirodája az európai autómentes nap alkalmával szeptember 23-án újra megszervezte a népszerű kerékpáros felvonulást, melyen nyolcvannyolcan vettek részt.
2025-09-26: Máról holnapra - Farkas Réka:

Vihar után, vihar előtt

A hét első felében ismét sűrűn kongott a vészharang a kormány körül. Éles bírálatokat fogalmaztak meg a szociáldemokraták vezető politikusai, aggályokat az RMDSZ, és lélegzet-visszafojtva várta mindenki az alkotmánybíróság szerdai döntését a kabinet által elfogadott megszorító csomagok kapcsán.