Gödri Ferenc Általános IskolaA közösségépítés szellemében rajtolt az új tanév

2025. szeptember 26., péntek, Közélet

Az Árvácska Napközi Otthont és az általános iskolát egyetlen pénzügyi központba foglaló Csíki negyedi Gödri Ferenc Általános Iskola Sepsiszentgyörgy legnépesebb lakónegyedében teremti meg azt a biztonságos környezetet a gyermekek számára, ahol az oktatás és a nevelés mellett a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Kérésünkre az igazgatóként második tanévét kezdő Vicsai Norbert kísért végig az elmúlt években teljesen felújított óvodán, miközben az intézményvezetőt arról is kérdeztük, hogyan teszik vonzóvá a napközit és az iskolát azok számára is, akik nem a Csíki negyedben laknak. 

  • Csupa jókedv uralkodik a tágas óvodai csoporttermekben. Fotók: Albert Levente
    Csupa jókedv uralkodik a tágas óvodai csoporttermekben. Fotók: Albert Levente

Tágas termek, felújított konyha

Alig telt el két hét a tanévkezdés óta, de már a hároméves kiscsoportosok is olyan otthonosan mozognak a minden szempontból kényelmes bútorok, érdekesebbnél érdekesebb játékok között, mintha már jó ideje együtt lett volna a csapat. Látogatásunk alkalmával nem hallottunk anyuka utáni sírást, nem kapaszkodtak az óvó néni ruhájába, mindenki megtalálta az őt érdeklő foglalatosságot, és már barátokat is szereztek. Az egyik középcsoportban derűs lányocskák ülték, állták körül a fiatal pedagógust, akinek éppen új frizurát készítettek, láthatóan az óvó néninek tetszett, hogy körülzsongják a gyermekek és szabadon játszadoznak hajfürtjeivel. Egy nagycsoportban szólt a zene, az egyik román tannyelvű vegyes csoport éppen látogatóba indult a szomszédba, úgy döntöttek, megnézik, mi történik a másik teremben.

Talán ennyi elég is lett volna az óvodalátogatásból, hisz azt láttuk, mindenki jól érzi magát itt, ahol lenyűgöztek a termek szokatlanul nagy méretei, de Bujdosó Ildikó, az egység vezetője és Vicsai Norbert iskolaigazgató nem hagyhatta ki, hogy a helyi önkormányzat által finanszírozott, tavaly berendezett és idén februártól főzési engedéllyel működő, európai szabványoknak megfelelő konyhát meg ne mutassa. Az egészségügyi előírások szerinti védőfelszerelésbe öltözve léptünk be a konyhába, annak is inkább csak a bejáratáig, ahol hatalmas méretű inoxedényekben rotyogott az aznapi ebéd. A szakácsnők a százliteres gőzfazék (kukta), a dagasztó- és keverőgép, a hűtőszekrényként működő, fiókokkal rendelkező munkaasztal, a több tűzhellyel rendelkező hatalmas főzőkályha körül sürögtek, mindez a húsos és a zöldséges előkészítő minikonyhával, a közelben lévő raktárral együtt olyan konyhai kiszolgálóegységet képez, amelyet bármelyik óvoda, iskola megérdemelne. Külön napi stratégiai feladat az ötfős konyhai személyzetnek, hogy megosszák a terepet és az edényeket, mivel itt főznek az épület hátsó – az óvodához hasonlóan szintén teljesen felújított – részében működő bölcsődés csoportok számára is, amelyek a Sepsiszentgyörgyi Bölcsődéhez tartoznak. A két korosztálynak – bölcsisek és ovisok – megfelelő külön menü elkészítése nem kis feladat, de a szakácsnők uralják a helyzetet, és a visszajelzésekből tudják, a gyermekek jóízűen esznek, nem vész kárba a befektetett energia és a hozzáadott szívbéli törekvés, hogy amit főznek, változatos és ízletes legyen.

Az Árvácska Napközi Otthon magyar tagozatán két-két kis-, közép- és nagycsoport működik napközis rendszerben, valamint egy csoport rövid programú óvodaként. A román vonalon működő két vegyes korosztályú csoporttal együtt ez összesen közel száznyolcvan gyermek. Tizenhét óvónő, hét dada, három szakácsnő, egy szociális munkás és egy adminisztrációs, valamint titkársági munkával megbízott alkalmazottja van az óvodának, a megyei közegészségügyi igazgatóság két asszisztense szintén itt dolgozik. A 2022-ben megkezdett teljes felújítás ugyan egy éve befejeződött, de a végső lezárást az ebben a hónapban megszerzett tűzvédelmi engedély jelenti, ez már a teljes komfort és biztonság – véli az igazgató.

 

A Gödri-iskolában 160 diák tanul

 

Ki a természetbe a diákokat

Az óvodától nem messze lévő Gödri-iskolában is történtek korszerűsítési munkálatok: kicserélték a víz- és fűtésrendszer vezetékeit, felújították mind a hat mosdót, és kezdték betenni a Váradi József Általános Iskola régi épülete már felújított szárnyából leszerelt termopán ablakokat. A földszint – itt tanul a Váradi-iskola hét osztálya – és az első emelet felén befejezték az ablakcserét, ide tizenhét nyílászárót tettek fel, huszonegy új ablak októberben érkezik – ismertette az igazgató. Az épület bejáratát alkalmassá tették mozgáskorlátozottak számára is, az udvaron biztonsági okokból kivágták azokat a fenyőfákat, amelyek veszélyeztették az épület tetőzetét, és a ligetes részre padokat helyeztek. Vicsai Norbert szeretné, ha diákjaik minél többet lennének a természetben, ezért az önkormányzat támogatásával egy pavilont helyeznek el a fák alatt, ahol a szabadban is tarthatnak foglalkozásokat, és tervezi egy olyan homokos, köves felület kiképzését, amelyen mezítláb lehetne járni.

Az iskola vezetője szerint jó tanévet kezdtek. Külön öröm számukra, hogy az előkészítő osztályba huszonhárman iratkoztak, velük együtt nyolcvannyolc diák tanul az elemiben, a gimnáziumi tagozaton hetvenkét tanuló kezdte a tanévet. Az öt tanítón kívül egy címzetes pedagógusnak sikerült biztosítani a megszorítások miatt tizennyolcról húszra növelt heti óraszámát, tizenöt tanárnak csak részlegesen valósul meg itt a katedrája, nekik más iskolában is kell tanítaniuk, közülük a román, angol és testnevelés szakos pedagógusnak csak az újonnan bevezetett heti plusz két óra miatt kell más tanodában is oktatnia.

Vicsai Norbert ragaszkodik ahhoz, hogy a Gödri-iskola mint pénzügyi központ minél több korosztálynak nyújtson lehetőséget a fejlődéshez, s bár a bölcsőde más intézményhez tartozik, amellyel jó kapcsolatot ápolnak, azt látja, a gyermekek és az érintett családok szempontjából jó a folytonosság, hogy aki a Csíki negyedi bölcsődében kezd, az majd az Árvácska óvodában, a Gödri-iskolában folytassa tanulmányait, és ezáltal az egész felmenő rendszer egy olyan közösséggé alakulhat, amelyben mindenki jól érzi magát. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-26: Közélet - :

Búcsú a Szent Mihály-hegyen

Hétfőn tartják Kézdiszék egyik legszebb templomában, a Kézdialmás és Lemhény között lévő barokk műemlék templomban a Szent Mihály-napi búcsút. Az esemény végén könyvbemutató és zászlóavatás is lesz.
2025-09-26: Közélet - :

Nemzetközi hadgyakorlat Háromszéken

Szeptember 26. és október 10. között a sepsiszentgyörgyi lőtéren nemzetközi hadgyakorlatot tartanak hegyivadász katonák, tűzoltók és csendőrök részvételével, közölte pénteken Teodora Munteanu alhadnagy, a házigazda Cireșoaia hegyivadász alakulat szóvivője.