Pénteken Bukarestben kisorsolták a 2025–2026. évi Román Kupa csoportkörét. A kétszeres kupagyőztes Sepsi OSK a C-csoportba kapott besorolást, ahol az élvonalban szereplő FK Csíkszereda és a Kolozsvári Universitatea, illetve a szintén másodosztályban érdekelt FC Metalul Buzău ellen küzd a negyeddöntőbe jutásért. A sepsiszentgyörgyi együttes kétszer idegenben és egyszer hazai pályán játszik.
A sorsoláson huszonnégy klub volt érdekelt, tizenhat gárda érkezett a negyedik fordulóból, míg az élvonalbeli bajnokság előző idényének legjobb nyolc alakulata a csoportkörben csatlakozik a kiíráshoz. A program szerint a háromszéki csapat az FK Csíkszereda otthonában kezd, majd a Kolozsvári Universitatea látogat a Sepsi Duna Arénába, végül Ovidiu Burcă legénysége a szintén másodosztályú FC Metalul Buzău vendégeként játszik. Az első fordulót október 29-én, a másodikat december 3-án, a harmadikat pedig december 17-én rendezik. Az első és a második helyezettek jutnak a negyeddöntőbe, amely 2026. március 4-én lesz, ekkor a csoportgyőztesek hazai környezetben lépnek pályára. Az elődöntőkre április 22-én, a fináléra május 13-án kerül sor.
A csoportbeosztás: * A-csoport: Kolozsvári CFR, FC Rapid, FC Metaloglobus Bukarest, FC Argeș, Újszentesi SK, CSM Slatina * B-csoport: Universitatea Craiova, FCSB, Petrolul Ploiești, Aradi UTA, Gloria Beszterce, Kolozsvári Sănătatea * C-csoport: Kolozsvári Universitatea, Galaci Oțelul, Sepsi OSK, FK Csíkszereda, Sporting Liești, FC Metalul Buzău * D-csoport: Bukaresti Dinamo, FC Hermannstadt, FC Farul Constanța, FC Botoșani, Concordia Chiajna, CS Dinamo Bukarest.
A C-csoport programja: * 1. forduló: FC Metalul Buzău–Kolozsvári Universitatea, Sporting Lieşti–Galaci Oţelul, FK Csíkszereda–Sepsi OSK * 2. forduló: Sepsi OSK–Kolozsvári Universitatea, FK Csíkszereda–Galaci Oţelul, Sporting Lieşti–FC Metalul Buzău * 3. forduló: Kolozsvári Universitatea–Galaci Oţelul, FC Metalul Buzău–Sepsi OSK, Sporting Lieşti–FK Csíkszereda. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.