AtlétikaMár csak egy hétig lehet jelentkezni

2025. szeptember 29., hétfő, Sport

Már csak egy hétig és kizárólag online lehet jelentkezni az október 18-án rendezendő Szentgyörgy Félmaratonra, amelynek idén is a megyeszékhely ad otthont. Ez lesz a népszerű viadal huszonharmadik kiírása.

  • Tavaly közel kétszázan vettek részt a Szentgyörgy Félmaratonon. Fotó: Tibodi Ferenc
    Tavaly közel kétszázan vettek részt a Szentgyörgy Félmaratonon. Fotó: Tibodi Ferenc

Két éve még a Rétyi Nyírben tartották meg a hagyományos viadalt, ám a tavalyi kiadáshoz hasonlóan idén is a megyeszékhely utcáin bonyolítják le a Szentgyörgy Félmaratont, amelynek a mostani lesz a 23. kiírása. A népszerű megmérettetésre már csak vasárnapig lehet nevezni. A utcai futóversenyt október 18-án tartják három távon: a 2,5 kilométeres próba 15 év alattiaknak szól, a 16 évnél idősebbek pedig 5 és 21 kilométeren tehetnek tanúbizonyságot állóképességükről. A nevezési díj gyerekeknek 80 lej (2,5 km), míg a két hosszabbik erőpróbára (5, 21 km) 150 lej, amelyet a versenyszám átvételénél kell kifizetni. Minden résztvevő feliratos pólót, emlékérmet és oklevelet kap. Az esemény szervezői díjazzák a nyílt verseny első három helyezettjét, valamint a korosztályonkénti legjobbakat, külön a férfiakat és nőket. Jelentkezni kizárólag online a my-run.ro portálon lehet, és ugyanitt található meg a versenyszabályzat  is.

A korosztályok: * 2,5 km: 10 évig, 10–11, 12–13, 14–15 évesek * 5 km és félmaraton: 16–19, 20–29, 30–39, 40–49, 50–59 év között, 60 év fölöttiek (külön a nők, külön a férfiak).

 

Marosvásárhelyen versenyeztek

Szombaton Marosvásárhelyen tartották meg a Mircea Buhlea és Marosi Atléták Emlékverseny újabb kiírását, amelyen most is részt vettek a Sepsi ISK sportolói. Révész Katalin és Horovitz Hanna tanítványai ezúttal is kitettek magukért, hiszen összesen tizenhárom dobogós helyezéssel tértek haza a viadalról. Versenyzőink közül Kovács Dorka (U16) 1000, Nagy Nóra (U13) és Sándor Csaba (U13) 800 méteren nem talált legyőzőre. Második lett a négy számban (80 m, 1000 m, súlylökés és távolugrás) is érdekelt Marian Lucian Țifrea (U16), akárcsak a 800 méteren és távolugrásban versenyző Baki-Jákó Apor (U13), az 1000 méteren induló Kovács Kata (U16) és a 60 m gáton vágtázó Nagy Nóra (U13). Harmadik helyen végzett 1000 méteren Nagy Dorottya (U16), 80 méteren Vargha Zselyke (U16), míg Incze Kristóf Attila (U16) két és Szakács Júlia (U16) egy negyedik, György Tihamér egy ötödik és egy hatodik helyezéssel zárt. (tif)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-29: Sport - :

A Sepsi-SIC átgázolt moldvai ellenfelén (Női kézilabda, A-divízió)

A sokkal jobb játékerőt képviselő sepsiszentgyörgyi csapat tegnap hazai pályán nemes egyszerűséggel átgázolt a CS Știința Bacău együttesén a női másodosztályú kézilabda-bajnokság második fordulójában. A Carmen Cartaș irányította alakulat egy híján 50 (!) gólt szerzett, miközben moldvai ellenfele csak tizenkétszer talált a kapuba.
2025-09-29: Sport - :

Helycsere az élmezőnyben (Minifoci, Szuperliga)

Új első helyezettje van a Kovászna Megyei Minifoci Szövetség égisze alatt zajló kispályás labdarúgó Szuperligának, miután a 4. fordulóban a korábbi éllovas Colo-Colo döntetlent játszott, míg az Axon meggyőző sikerrel gyűjtötte be a három pontot, és a két csapat helyet cserélt a tabella élén.