Hozzávalók: 6–7 közepes krumpli, 1–2 evőkanál olaj, 1 kis cikk fokhagyma; a töltelékhez: 2–3 főtt tojás, 10–15 dkg felvágott (szalámi, párizsi, sonka, kolbász), 50 dkg félkemény sajt (vegyesen többféle), 1 kis fej hagyma, ételízesítő, só, bors, őrölt csípős paprika.
Elkészítése
A krumplit héjában megfőzzük, hagyjuk kihűlni, meghámozzuk, sózzuk, majd felhasználásig félretesszük. Egy tűzálló üvegtál aljába kevés olajat öntünk, és egyenletesen eloszlatjuk benne; kockára vágjuk a felvágottakat és a hagymát, a sajtfélék nagyobb részét lereszeljük a nagy lyukú reszelőn, valamint a kis lyukú részen a tojást. A krumplikat kettévágjuk, a belsejüket kikaparjuk, majd belesorakoztatjuk az előkészített üvegtálba, közéjük zúzott fokhagymát szórunk. Ezután minden félbevágott krumpli belsejébe néhány csepp olajat csepegtetünk, megszórjuk ételízesítővel, majd belerétegezzük a töltelék hozzávalóit: alulra reszelt tojást teszünk, utána a felkockázott felvágottakat és a hagymát. Sózzuk, borsozzuk, őrölt csípős paprikát hintünk rá, megszórjuk darabosra reszelt sajttal, ételízesítőt szórunk rá, pici olajat csepegtetünk a tetejére, végül kevés sajtot reszelünk az egészre az apró lyukú reszelőn. Az így előkészített töltött „kosárkákat” 200 Celsius-fokra hevített sütőben 20–25 perc alatt megsütjük. Fokhagymás tejföllel és savanyúsággal, meleg reggeliként tálaljuk.
Mennyiség: 4 személy
Elkészítési idő: 1,5 óraMegjelent a
100 csíkszeredai recept – 100 csíkszeredai háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.