Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szombaton Jászvásáron bejelentette, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) és a Sfânta Maria Gyermekkórház vezetőségének elbocsátását követelte, miután az egészségügyi intézményben az utóbbi időszakban kórházi fertőzés miatt meghalt hat, az intenzív osztályon kezelt csecsemő. A miniszter hangsúlyozta, hogy szükség esetén nem habozik értesíteni a legfőbb ügyészséget.
A kórházban a szombati ellenőrzéseket koordináló miniszter rámutatott: az egészségügyi intézményben nem tartották be az orvosi protokollumot, és a fertőzés felfedezése után is későn reagáltak, nem tették meg az intézkedéseket a fertőzés terjedésének megállítására. Emiatt a miniszter a kórház igazgatójának elbocsátását kérte a megyeitanács-elnöktől, ő maga pedig „mindenféle magyarázat vagy tárgyalás nélkül meneszti a Iaşi megyei DSP vezetőségét” – szögezte le.
Rogobete azt is elmondta, hogy a hét közepére várják a kórházban végzett vizsgálatok eredményeit, amelyeket azonnal közzé is fog tenni. „Amennyiben szolgálati gondatlanságot állapítanak meg, elküldöm a jelentések eredményeit a legfőbb ügyészségnek” – nyomatékosította.
Rogobete szerint az első vizsgálatokból az derült ki: a kórház szeptember 15-én értesítette először a DSP-t, hogy három páciensük a Serratia marcescens nevű baktériummal fertőződött meg, a közegészségügyi igazgatóság válasza pedig nagyon későn, csak szeptember 22-én érkezett meg. Rámutatott: a DSP képviselőinek az első esetek lejelentését követően azonnal ki kellett volna szállniuk ellenőrzésre a kórházhoz, figyelembe véve, hogy az intenzív osztályról volt szó, ahol csecsemőket kezeltek, illetve azt, hogy a kórház augusztusban is jelentett megfertőződéseket ezzel a baktériummal. „Mind a kórház, mind a DSP késett a reagálással” – szögezte le az egészségügyi miniszter.
Közben a Iaşi megyei egészségügyi igazgatóság 10–10 ezer lejes bírságot rótt ki a kórház epidemiológusára és intenzív terápiás orvosára a nozokomiális fertőzésekkel kapcsolatos törvényi előírások és eljárások be nem tartása miatt, a kórházat pedig 50 ezer lejre büntették meg. Ugyanakkor a kórház intenzív osztályának egyik részét ideiglenesen lezárták.
Nicuşor Dan államfő a kórházi fertőzések megelőzésére és leküzdésére irányuló tervet kér az egészségügyi minisztériumtól és a kormánytól. „Ez egy restanciája az egészségügyi rendszernek, amelyet már nem lehet tovább halogatni” – írta az elnök pénteki Facebook-bejegyzésében. Nicuşor Dan elfogadhatatlannak nevezte a történteket, ugyanakkor gyors kivizsgálást és a felelősök szankcionálását sürgette. „A gyermekek életét követelő hibákkal szemben zéró toleranciát kell tanúsítani – erről az elvről nem mondhatunk le. Ugyanakkor ez a szörnyű eset ismét ráirányítja a figyelmet egy évek óta fennálló strukturális problémára. Romániában a kórházi fertőzések és az elavult infrastruktúra veszélybe sodorja a betegek életét” – fogalmazott. Az elnök hangsúlyozta, Romániának új kórházakra, az intenzív osztályokon valós beruházásokra, valamint a fertőzések megelőzését és ellenőrzés alatt tartását célzó szigorú protokollokra van szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.