Bartók Sepsiszentgyörgyön
Szeptember 30. és október 4. között Bartók Sepsiszentgyörgyön címmel különleges kulturális eseménysorozat zajlik a megyeszékhelyen, mellyel a világhírű zeneszerző, Bartók Béla 1927-es sepsiszentgyörgyi látogatásának és a Székely Nemzeti Múzeumban adott koncertjének közelgő századik évfordulóját ünneplik.
A rendezvény öt koncerttel várja az érdeklődőket, a zenei programokat színes kísérőesemények egészítik ki: biciklis felvonulás, vezetett zenetörténeti séta, amely során Bartók sepsiszentgyörgyi látogatásának emlékei elevenednek meg. A programban: ma 18 órától Bartók Ride – biciklis felvonulás Bartók Béla emlékére; október 1-jén, szerdán 18 órától a ClariStrings Duo koncertje a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében; október 2-án, csütörtökön 18 órától a MÁV Szimfonikus Zenekar Vonósnégyes koncertje a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében. Jegyek a városi jegyirodában, az eventim.ro oldalon kaphatók, illetve elérhetők a helyszínen is.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Eugène Ionesco Rinocéroszok című darabját ma, október 3-án és 4-én Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében játsszák, minden alkalommal 19 órától. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közösen színpadra vitt, Bocsárdi László által rendezett előadásra a központi jegyirodában (telefon: 0267 312 104 és 0728 083 336), illetve a biletmaster.ro honlapon lehet jegyet vásárolni.
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi színház Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című új produkcióját ma 10 és 12 órától, valamint október 14-én 10 és 12 órától, október 15-én 10 és 18 órától játssza a Vigadó Művelődési Központ nagytermében. Az előadást Nagy Norbert rendezte.
GALÉRIÁK FEHÉR ÉJSZAKÁJA. Sepsiszentgyörgy negye dik alkalommal csatlakozik a Galériák Fehér Éjszakája országos programsorozathoz október 3–5. között. Az idei események helyszíne a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér és az Erdélyi Művészeti Központ. Részletes program a magma.ro honlapon.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai programja: 16.30-tól Sarkvidéki varázslat (magyarul beszélő), 18.15-tól Mágikus, merész, meseszép utazás (román feliratos), 20.30-tól Démonok között: Utolsó rítusok (magyarul beszélő), 20.30-tól Kombinációk, nem kapcsolatok (román vígjáték). Honlap: artacinema.ro/hu.
EVA FILMMAKERS FEST. Ma zárul Sepsiszentgyörgyön az Eva FilmMakers Fest ötödik kiadása, 18.30 órától a Művész moziban levetítik Az utolsó nagyasszony – Mikes Hanna élete című magyar dokumentumfilmet. A vetítés utáni beszélgetést Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője moderálja.
Hitvilág
FELNŐTT BÉRMÁLKOZÓI CSOPORT is indul a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián, ahova nemcsak azokat várják, akik felnőttként szeretnének bérmálkozni, hanem bárkit, aki felnőttként szeretné a hitét jobban megismerni. Kérik, bérmálkozási szándékukat jelezzék az irodán, hogy lássák, hányan lennének és tudjanak időpontot egyez
CSERKÉSZET. Elkezdődtek a cserkészfoglalkozások a sepsiszentgyörgyi belvárosi plébánián, melyekre péntekenként 17 és 18.30 óra között kerül sor. Várják új érdeklődők jelentkezését is, első osztálytól kezdve.
IMÁDKOZZUNK EGYÜTT KILIAN TESTVÉRREL. Október 9-én, csütörtök este közös imát tartanak taizéi énekekkel, csönddel, szentírási idézetek olvasásával a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Az ima este fél hétkor kezdődik és körülbelül egy órát tart, utána lehetőség lesz beszélgetni Kilian testvérrel, kapcsolódni egymással.
Zene
KAMARAKONCERT. Az Árkosi Kulturális Központ Sepsiszentgyörgy, Oltmező út 6. szám alatti hangversenytermében október 2-án, csütörtökön 19 órától a Japánban szevezett Román Nemzetközi Zenei Verseny nyertesei lépnek fel: Marina Wako – zongora (a verseny nagydíjasa), Lena Shioda – hegedű (II. díj), Koki Isobe – hegedű (II. díj) és Mayuko Bando – hegedű (I. díj). Zongorakíséret: Valentin Mureșan. A turné zenei vezetője Shimada Kazuko. Műsoron egy rendkívüli válogatás hegedűre és zongorára Felix Mendelssohn-Bartoldy, Max Bruch, Henri Wieuxtemps, Bartók Béla, Jean Sibelius és Henryk Wieniawski műveiből. A helyek száma korlátozott, jegyek (30 lej) előre is vásárhatók a központ székhelyén 9 és 15 óra között.
Idősek világnapja Baróton
Barót város önkormányzata kezdeményezésére, Barót és a hozzá tartozó települések egyházközségei, oktatási és kulturális intézményei, a szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek együttműködésével az idősek világnapján, október 1-jén, szerdán 16 órától harmadik alkalommal szerveznek köszöntőünnepséget Baróton a posta mögötti, Kisboldogasszony utcai parkban (esős idő esetén a művelődési házban). A rendezvényen köszöntik azokat a házaspárokat, amelyek idén ünneplik házasságuk 50., illetve 60. évfordulóját. Az eseményt a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola erdővidéki citerás diákjainak előadása zárja (hangszeroktató: Fekete Hunor zenetanár, Nagyajta).
A sport mint identitásformáló erő
Hogyan válhat a sport egy közösség identitásának részévé, és hogyan hat a közösségre, ha szerves része a sport? Egyebek mellett e kérdésekre is keresi a választ Molnár Ede Károly, a Dinamo MitClima Bikexpert kerékpáros csapatának tagja, Európa-bajnok, Gombos Zoltán rendezvényszervező, a Székelyföldi Bringás Vándortábor útvonalfelelőse, illetve Zsigmond József önkormányzati képviselő, az Aktív Székelyföld Konferencia egyik ötletgazdája az Amikor a pálya otthon van – A sport mint identitásformáló erő című beszélgetésen. A Mathias Corvinus Collegium sepsiszentgyörgyi képzési központja által szervezett eseményre ma 18 órától kerül sor a Fidelitas Hotel konferenciatermében. Jelentkezni az esemény Facebook-oldalán lehet.
Tortoma Önképzőkör
A baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár olvasótermében ma 19 órától a magyar népmese napja alkalmából Elek Apó Tündérországa címmel Bíró Béla ny. tanár, a kisbaconi Benedek Elek Emlékház vezetője tart vetített képes előadást. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Röviden
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Zágonban. Honlap: tega.ro.
ÁRAMSZÜNET. Október 1-jén Árapatakon 9–14.30-ig; 3-áig naponta 8–16 óráig Sepsibesenyőn és a Besenyői-tó környékén szünetel az áramszolgáltatás.
HOSSZABBÍTOTT ÜGYFÉLFOGADÁS. A második fél évre kivetett helyi adókat és illetékeket szeptember 30-ig lehet késedelmi kamat nélkül befizetni – adja hírül Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala. Ma az önkormányzat adóhivatalában 8–18 óráig fogadják az ügyfeleket. A helyi adók és illetékek a ghiseul.ro oldalon is befizethetők.
ELMARAD a szerdai ingyenes jogi tanácsadás a szerkesztőségünkben.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Grigore Bălan úti Salvia I. gyógyszertár (0267 313 513) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Dózsa György utcai Ambrózia II. patika a szolgálatos.