Hozzávalók: A gombával töltött bélszínhez: 1 disznóbélszín (szűzpecsenye), 50 dkg csiperkegomba, 1 evőkanál olaj, 3–4 vékony szelet prágai sonka, 15–20 dkg vékonyra szeletelt bacon, só, bors, fokhagymapor. A sajtos bimbós kelhez: 50 dkg bimbós kel, 15 dkg apróra vágott sonka, 1 tojássárgája, 1 dl főzőtejszín, 5 dkg parmezán, diónyi vaj.
Elkészítése. A bélszínt ellentétesen cikcakk alakban kb. 1,5 centi vastagon két helyen bevágjuk, figyelve arra, hogy ne vágjuk el teljesen. Így egy nagy szelet húst nyerünk, amelyet kiterítünk és vékonyra potyolunk. Az így nyert nagy szelet hús mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, megszórjuk fokhagymaporral, majd átlátszó fóliába csavarjuk és legalább egy órára hűtőbe tesszük. Ezalatt a gombát vékony szeletekre vágjuk, az olajon lepirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk, majd teljesen kihűtjük. Egy nagy darab átlátszó fóliára szorosan egymás mellé fektetjük a baconszeleteket, ráterítjük a nagy szelet fűszerezett húst, rátesszük a sonkaszeleteket, majd a közepébe halmozzuk a kihűlt gombát, a fólia segítségével szorosan feltekerjük. Legalább egy órát hűtőben pihentetjük. Közben a bimbós kelt sós vízben roppanósra főzzük (a forrástól számítva 5–10 perc), majd leszűrjük és lecsepegtetjük. Az apróra vágott sonkát száraz serpenyőben lepirítjuk, majd a lecsepegtetett bimbós kelt átforgatjuk rajta, és az egészet kivajazott tepsibe borítjuk – felhasználásig félretesszük. A hűtőben pihentetett megtöltött bélszínről letekerjük az átlátszó fóliát, egy tepsibe tesszük úgy, hogy a köréje tekert baconszeletek illeszkedései alulra kerüljenek, pici vizet öntünk alája, alufóliával lefedjük, majd 180 Celsius-fokra hevített sütőben alul-felül sütési fokozaton 25 percet sütjük. Ezalatt a tojássárgáját elkeverjük a főzőtejszínnel, és a várakozó baconös bimbós kelre öntjük, megszórjuk parmezánnal, majd a már 25 perce sülő bélszín mellé tesszük külön tepsibe. Közben a bélszínről is levesszük az alufóliát. A két külön tepsiben sülő ételt együtt sütjük további 25–30 percet, de az utolsó 15 percben a hőfokot 200 Celsius-fokra állítjuk, hogy kissé megpirulhasson. A gombával töltött bélszínt rézsútosan szeletelve a bimbós kellel tálaljuk.
Elkészítési idő: 2 óra
Mennyiség: 4 személy
Megjelent a 100 csíkszeredai recept – 100 csíkszeredai háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.