A férfiasan és bátran küzdő Sepsi-SIC hazai pályán hátrányból felállva 3–3-as döntetlent játszott a bajnoki címvédő Galaci United ellen a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójának tegnapi játéknapján. A pontosztozkodás után továbbra is veretlen mindkét gárda, a Duna-partiak vasárnap a Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadják, a zöld-fehérek jövő hétfőn a West Déva csapatához látogatnak.
Csendes mezőnyjátékkal telt a rangadó első két perce, majd pillanatok alatt két ziccer is adódott a Galac előtt. A 3. percben Mánya bombáját védte a vendégek kapusa, aztán Araujo lövésénél hárított Korodi, azonban a 4. percben egy gyors moldvai támadás végén Crișan volt eredményes (0–1). A folytatásban a Sepsi-SIC játszott támadóbb szellemben, ám Szabó és Gáll kísérletei kimaradtak. A United a 15. percben tízmétereshez jutott, amelyet Araujo kihagyott. A 17. percben Kanyó lőtt fölé, és kevéssel később a kapunk előtt adódott egy kisebb kavarodás, játékosaink nem tudtak tisztázni, és a szemfüles Crăciun növelte csapata előnyét (0–2). A félidő hajrájában további két galaci tízméteres volt, és ahogy a korábbit, ezeket is védte Korodi.
A második félidőt a Galac kezdte jobban, a 26. percben már hárommal vezetett (0–3). A folytatásban egyre jobban játszottak a zöld-fehérek, akik előbb Kanyó góljával szépítettek, ezután a véghajrában vészkapussal rohamozva Máthis duplájával egyenlítettek (3–3). A lefújás előtti pillanatokban Kanyó és Mánya vezetett ígéretes támadásokat, amelyek kimaradtak, így a hősiesen küzdő Sepsi-SIC a nyolcadik Galaci United elleni meccsén először rabolt pontot. Az utolsó sípszó után kissé elszabadultak az indulatok, emiatt kétszer is villant a piros lap, az egyiket Szőcs, a másikat Cojocaru kapta.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 3. forduló: Sepsi-SIC–Galaci United 3–3 (0–2).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok, mintegy 410 néző. Vezette: Liviu Chița és Romeo Preda. Sepsi-SIC: Korodi–Kanyó, Veres, Fábián, Szabó (cserék: Rendi, Ráduly, Ilyés, Makó, Vajna, Máthis, Gáll, Szőcs, Mánya). Edző: Mánya Szabolcs. Galac: Cârdei–Araujo, Andre S., Cojocaru, Crișan (cserék: Toniță, Mihalache, Felipe S., Crăciun, Nastai, Cireș, David, Gonczi, Cojoc). Edző: Marcio Santos. Sárga lap: Szőcs (9.), Veres (15.), Korodi (18.), Szabó (26.) illetve Nastai (9.), Cojocaru (15.), André S (26.). Piros lap: Szőcs és Cojocaru (mérkőzés után). Gólszerzők: Kanyó (30.), Máthis (37., 39.), illetve Crișan (4.), Crăciun (17., 26.). Tízméteres: 0/0–3/0.