A tavalyi keret felét adja idén Sepsiszentgyörgy önkormányzata osztálypénzként, azaz iskolai fogyóanyagok biztosítására. A városi tanács tegnapi ülésén elfogadott költségvetés-módosítás során a legnagyobb összeget a Jókai utcai egykori tyúkfarm bontására különítették el.
A megyeszékhely bevételei 2,8 millió lejjel nőttek a befolyt adókból, ebből közel 350 ezer lejt a tanintézményekre költenek (felújításokra és bérleti díjakra, ahol a gyermekeket máshova kellett költöztetni), további 207 ezer lejt pedig osztálypénzként utalnak ki a gyermekek létszáma és kora szerint (az óvodások számára fejenként 40, a kisdiákoknak 25, az V–VIII. osztályosoknak pedig 15 lejre vásárolhatnak az iskolák alapvető higiéniai cikkeket, ezekre a szülőktől továbbra is tilos pénzt kérni). Kereken 300 ezer lejt kap az Andrei Mureșanu Színház (ebből 30 ezer lejt a PulzArt kortárs művészeti fesztiválra), 943 ezer lejjel támogatják a sportot, és egymillió lejjel bővítették a Jókai Mór utcai egykori tyúkfarm bontására szánt keretet – foglalta össze Sztakics Éva alpolgármester a legfontosabb tételeket.
A tanácsülésen több más pénzügyi jellegű határozatot is elfogadtak, ezek között az önkormányzat által 2022-ben megszavazott 100 millió lejes bankhitelen belül átcsoportosítottak néhány tételt (a lassabban haladó beruházásoktól a gyorsabban haladókhoz), felére csökkentették a Sepsi Protekt eredetileg 4 millió lejes törzstőkéjét (a főleg zöldövezet-karbantartással foglalkozó önkormányzati cég tevékenységi köre szűkebb a tervezettnél, a városnak viszont szüksége van a pénzre), és elfogadták néhány folyó beruházás módosult költségvetését (a Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium felújítása, az őrkői óvoda felépítése, illetve a Petőfi park kialakítása került többe a vártnál, főleg az áfaemelés miatt). További átcsoportosításokat eszközöltek a Sepsi-Sic sportklub sportágai között, rábólintottak az egyházak fűtéstámogatására (az összesen 530 ezer lejt az előzetes egyeztetéseknek megfelelően osztják el), az MCC Egyesület és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület programjaihoz való hozzájárulásra, illetve a Bevezetés a sportba program folytatására, amire idén közel 394 ezer lejt kap a Királypingvinek jégkorongklub.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.