E hónapban is folytatta az elhagyottnak minősülő személygépkocsik elszállítását a közterületekről Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat alárendeltségében működő helyi rendőrség. Szeptember 12-én öt ilyen járművet szállítottak el, ezek egy része nagyjából használhatatlan állapotban volt. A lefoglalt és elszállított autókat a tulajdonosaik a városi kertészet telephelyén válthatják ki, ellenkező esetben a város ócskavasként értékesíti azokat.
Mint ismert, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által felállított kritérium szerint az a jármű minősül elhagyottnak, amelynek nincs biztosítása, le van járva a műszaki vizsgája, illetve szemmel láthatóan jó ideje nem mozdították el. A helyi rendőrség évente több akciót is szervez, ugyanis elhagyottnak számító, közterületet foglaló járművek időről időre felbukkannak a város különböző részein. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a szeptemberben elszállított gépjárművekkel újabb parkolóhelyeket szabadítottak fel a városban.
A hatóság közölte, hogy az utóbbi időben csökkent a lakóövezetekben hátrahagyott, láthatóan leromlott állapotú – vagy legalábbis érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező – autók száma, de időközönként még találnak ilyeneket. A pénteken begyűjtött autók közül kettő volt ilyen.
Az egyiket az Esthajnalcsillag utcából vitték el. Nem ez volt az első eset, hogy a helyi rendőrség le akarta foglalni a járművet, amelyet állapota alapján csak alkatrészekért tarthatott a gazdája, ám a tulajdonos korábban megígérte, hogy elviszi az autót, és többé nem hagyja közterületen. Ez nem történt meg, ezért el kellett szállítani.
A másik, szintén lakónegyedből elszállított autó bérelt parkolóhelyen állt a Grigore Bălan tábornok úton, de szemmel láthatóan nem volt működőképes állapotban. Ez több problémát is felvet. Egyrészt a lakótelepi parkolók bérlésére vonatkozó szabályzat előírja, hogy az ilyen helyek igénybevételéhez a járműnek érvényes műszaki vizsgával kell rendelkeznie, azaz működőképes kell hogy legyen, ne egy roncs fogalja a helyet olyan körülmények között, hogy a parkolás komoly gondot jelent Sepsiszentgyörgyön. Egy másik probléma, hogy vélhetőleg a parkolóhelyet ilyen esetekben egy másik, működőképes autóra váltották ki (csak ilyenre lehetséges), ami azt jelenti, hogy a tulajdonos azt máshol helyezi el, míg az általa bérelt helyen a használaton kívüli járműve áll. Amint az a helyi rendőrség tájékoztatásában is szerepel, gyakran az ilyen működésképtelen járműveket lomtárnak használják a tulajdonosaik, és ebben az esetben is ez volt a helyzet.
A hatóság emberei további két járművet az Oltmező úti szociális tömbházak közeléből szállítottak el, ezek nem parkolókat foglaltak el, de közterületen hagyták azokat a gazdáik, és ebben az esetben is jó ideje használaton kívüli járművekről volt szó.
Fontos tudnivaló, hogy az elhagyottnak tűnő gépkocsikat a helyi rendőrség az azonosításuk után nem szállítja el azonnal, először felszólítják a tulajdonost (a jármű szélvédőjén hagyják a vonatkozó iratot), lehetőséget adva, hogy járművét elvigye a közterületről. Erre a felszólítástól számítva tíz munkanap áll rendelkezésre. Amennyiben ez nem történik meg, következik az elszállítás.
A gépkocsikat a tulajdonosaik az elszállítástól számított 10 napon belül visszaválthatják, ha ezt nem teszik meg, a város ócskavasként értékesíti azokat. A kiváltáskor a tulajdonosnak az elszállítás díját, valamint 100 lej napi tárolási díjat is ki kell fizetnie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.