Kérik Potráék kiadatását

2025. szeptember 30., kedd, Belföld

Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai megerősítették Horaţiu Potra román zsoldosvezér és fia, valamint egy másik családtagjuk letartóztatását – tudatja az igazságügyi minisztérium, amelynek közleménye szerint a tárca illetékesei tegnap videókonferencián egyeztettek az emírségekbeli hatóságokkal, és tárgyaltak a letartóztatott személyek Romániának történő kiadatását célzó eljárásról is, erről azonban egyelőre nem hoznak nyilvánosságra részleteket.

  • A román és francia állampolgárságú Horațiu Potra szülővárosában, Szászmedgyesen a helyi tanács tagja, a Hazafiak Pártja színeiben választották meg. Fotó: Facebook / Horațiu Potra Primărie
    A román és francia állampolgárságú Horațiu Potra szülővárosában, Szászmedgyesen a helyi tanács tagja, a Hazafiak Pártja színeiben választották meg. Fotó: Facebook / Horațiu Potra Primărie

Horaţiu Potra zsoldosvezért, a fiát, Dorian Potrát és egy másik rokonukat, Alexandru Potrát a múlt héten vették őrizetbe a dubaji repülőtéren. Mindhárman még az év elején szöktek meg az országból, így távollétükben letartóztatási parancsot adtak ki ellenük. A legfőbb ügyészség a hónap közepén emelt vádat a zsoldosvezér, illetve zsoldoscsapatának további 20 tagja ellen az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet, a fegyvertartás szabályainak megsértése és robbanóanyaggal való visszaélés miatt. Ugyanebben az ügyben állítják bíróság elé Călin Georgescu volt államfőjelöltet is az alkotmányos rend megdöntésének kísérletében való bűnrészesség vádjával. Az ügyészek szerint Horaţiu Potra és zsoldoscsapata a múlt év végi elnökválasztás érvénytelenítése után megpróbált beszivárogni az utcai tüntetésekbe, hogy káoszt teremtsen. A tervet Călin Georgescu és közeli ismerősei dolgozták ki közvetlenül az elnökválasztás érvénytelenítése után a ciolpani-i farmon szervezett titkos találkozón.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-30: Belföld - :

Újabb gyermek vesztette életét (Jászvásári gyermekkórház)

Meghalt még egy csecsemő azok közül, akik megfertőződtek a jászvásári Sfânta Maria Gyermekkórházban. A kórház igazgatóját, aki ideiglenes jelleggel volt tisztségben, leváltották, de orvosigazgató marad.
2025-09-30: Belföld - :

Költségvetés-kiigazítási tervezet

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium, illetve az egészségügyi és a szállításügyi minisztérium költségvetése csökken, míg a pénzügyi, a fejlesztési és a munkaügyi tárca több pénzből gazdálkodhat az év hátralevő részében – derül ki a költségvetés-kiigazítás hétfőn este közzétett tervezetéből.