Megőrizte parlamenti többségét a Moldovai Köztársaságban vasárnap tartott parlamenti választásokon a kormányzó, Maia Sandu elnök által vezetett és az Európai Unió által is támogatott Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS). Az ellenzék megfellebbezi az eredményt.
A részvételi arány 52,2 százalékos volt. A választási hatóságok adatai szerint a kormányzó PAS a voksok 50,20 százalékával 55 mandátumot szerzett, ami abszolút többséget biztosít az Európai-párti erőknek a 101 fős parlamentben; az ellenzéki oldalon felsorakozó, különféle irányultságú, többé-kevésbé Nyugat- vagy oroszbarát erők 46 mandátumon osztoznak. Ebből a Hazafias Blokk 24,18 százalékot kapott, ami 26 mandátumot, az Alternatíva tömörölés 7,96 százalékot, ami 8 mandátumot, A mi pártunk 6,20 százalékot, ami 6 mandátumot, a Demokrácia Otthon párt pedig 5,62 százalékot, ami szintén 6 képviselői helyet jelent.
A parlamentbe való bekerülésért 14 párt, négy koalíció és négy független jelölt küzdött. Moldovában több mint 2200 szavazókörzetet nyitottak meg, külföldön 301-et, ebből Oroszországban – ahol szintén nagy számban élnek moldovai állampolgárok – csak kettőt (mindkettőt Moszkvában), a szakadár Transznisztriában pedig 12-t. A moldovai központi választási bizottság több mint 30 szervezet és 120 szakértőrészvételét utasította el, köztük számos megfigyelőét.
Az ellenzék nem ismeri el
Nem ismeri el a parlamenti választások eredményeit a moldovai ellenzék és fellebbezni fog ellenük – jelentette ki Ilan Șor, a politikai megmérettetésből kizárt Győzelem blokk vezetője tegnap az orosz Rosszija 24 televíziós hírcsatornán. „Meg fogjuk fellebbezni az összes eredményt, ez egyértelmű. Nem fogjuk elismerni a választások eredményét, mert nem választás történt, hanem kinevezés. Arról nem is beszélek, hogy egy sor párt egyszerűen nem jutott el a választásokig, mert egyszerűen eltávolították őket” – nyilatkozott a politikus.
Ilan Șor szerint a moldovai ellenzék nemzeti és nemzetközi szervekhez fog fordulni, a Győzelem tömörülés pedig tüntetésekre fogja felszólítani a lakosságot a következő napokban. A politikus azt mondta, hogy a választók 20 százalékát szándékosan elrettentették a szavazástól.
Oroszország óvatos
Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője újságíróknak nyilatkozva korainak ítélte, hogy véleményt nyilvánítson a moldovai választásokról. „Először is talán maguknak a moldovaiaknak kell tisztázniuk a helyzetet” – nyilatkozott a Kreml szóvivője. Amennyire tudjuk, egyes politikai erők bejelentették, hogy nem fogadják el a választási eredményeket, és szabálysértések lehetőségéről beszélnek. Nem lenne helyes, hogy megalapozatlan értékelést adjunk. Az értékeléseket csak később kell megadni, miután megértettük, hogy maguk a politikai erők hogyan fogják megfogalmazni álláspontjukat ezekkel a választásokkal kapcsolatban – tette hozzá.
A RIA Novosztyi hírügynökség szerint amíg a moldovai központi választási bizottság 236 szabálysértésről tett bejelentést a szavazás során, addig a megfigyelők mintegy hatszáz ilyet rögzítettek. A RIA Novosztyi emlékeztetett rá, hogy a vasárnapi parlamenti választásokat megelőzően a kormány nyomást gyakorolt az ellenzékre, büntetőeljárásokat indítva ellenük, az oroszországi látogatásaik miatt pedig őrizetbe véve őket a chișinăui repülőtéren. Július elején elutasították a Șor vezette Győzelem blokk bejegyzését, augusztus elején hétévi szabadságvesztésre ítélték a gagauz autonóm terület vezetőjét, Evghenia Guțult, közvetlenül a választásokat megelőzően pedig kizárták a politikai megmérettetésből a Moldova Szíve és a Nagy Moldova pártot. Az országban beszűntették több médium, köztük az orosz Komszomolszkaja Pravda, az Argumenti i Fakti, a Lenta.ru és Sputnik Moldova működését.
Az EU ajtaja nyitva áll
Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Moldova előtt – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tegnap. Kijelentette: semmilyen félelemkeltésre vagy megosztottságra irányuló kísérlet nem törheti meg az ország elszántságát. Moldova világosan kimondta választását: Európa, demokrácia, szabadság – hangsúlyozta. „Ajtónk nyitva áll. És minden lépésnél Önökkel leszünk. A jövő az Önöké” – üzente a bizottság elnöke.
António Costa, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta: Moldova népének üzenete hangos és világos: a demokráciát, a reformokat és az európai jövőt választotta Oroszország nyomása és beavatkozása ellenére. Az EU támogatja Moldovát minden lépésénél – tette hozzá üzenetében a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő bejegyzésében azt írta: Moldova választása egyértelmű igent jelent az európai jövőre. Oroszország hatalmas, dezinformációterjesztésre és szavazatvásárlásra irányuló erőfeszítései sem állíthatják meg a szabadság mellett elkötelezett népet – jelentette ki. Moldovával tartunk az EU felé vezető úton – zárta üzenetét az uniós diplomácia vezetője.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében leszögezte: Moldova jövője Európában van. A választások eredményére utalva kijelentette: ezzel a történelmi lépéssel Moldova népe a demokrácia, a remény és a lehetőségek útját választotta. Moldova Európát választotta, Európa Moldova – tette hozzá bejegyzésében az uniós parlament elnöke.
Az európai eszme győzött
A moldovai választásokon az európai eszme győzött, Oroszországnak nem sikerült destabilizálnia az országot – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap a Warsaw Security Forum varsói kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján. Az online bejelentkező ukrán elnök beszédében kijelentette: a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy Oroszország nem áll meg egy ország meghódításánál, jelenleg Ukrajna megállította ebben, ami lehetővé teszi Moszkva féken tartását. Annak kapcsán, hogy a vasárnapi moldovai parlamenti választásokat a Cselekvés és Szolidaritás Pártja nyerte meg, Zelenszkij úgy fogalmazott: „Gratulálunk Moldovának, a választásokon az európai eszme, a normális és stabil nemzeti fejlődés eszméje győzött, az orosz diverzió nem fog tovább terjedni Európában”.
Zelenszkij egy közös légvédelmi pajzs kiépítését javasolta európai partnereinek az Oroszországból érkező fenyegetések ellen. Ukrajna mindenféle orosz drón és rakéta ellen tud védekezni, és ha a régióban összefogunk, akkor elegendő fegyverünk és gyártási kapacitásunk lesz – érvelt az ukrán elnök.
A konferencia megnyitóján szintén felszólaló Donald Tusk lengyel kormányfő minden közvélemény-formáló tényező legfontosabb feladatának nevezte, hogy az egész transzatlanti közösséggel tudatosítsák: háború van. Az ukrajnai háború, akár tetszik, akár nem, a mi háborúnk is, ha ezt elveszítjük, ennek következményeit a következő nemzedékek is viselik majd Lengyelországban, egész Európában, az Egyesült Államokban, világszerte – fogalmazott Tusk.
A moldovai parlamenti választásokkal kapcsolatban Tusk elmondta: az eredmény azt mutatja, hogy Moldova lakosai ellenálltak az orosz agressziónak, és a választási folyamatba való erőszakos beavatkozásnak, mert hittek a szolidaritásban és nem csalódtak Európa szolidaritásában.
A moldovai Nyugat-barát erők által aratott győzelemhez gratulált Karol Nawrocki lengyel elnök. Azt üzente, Lengyelország következetesen támogatja Chișinăut a reformok keresztülvitelében és az európai integrációban.