A Nagyborosnyóhoz tartozó, erdők és dombok közé bújt kis faluban szombaton újra életre kelt a hagyomány: üstökben főtt a szilvalekvár, a színpad pedig egy percre sem pihent. A Feldobolyi Szilvanapok nemcsak ízek és illatok ünnepe volt, hanem közösségi találkozás is – mosollyal a gyermekek, szülők, nagyszülők és a faluba érkezett vendégek arcán.
Az iskola udvara már kora délelőtt ünneplőbe öltözött: az üstök alá gyújtottak, és ahogy a sűrűsödő szilvalekvár pöfögni kezdett, a gőzben feloldódott minden hétköznapi gond. A nap barátságosan sütött – épp annyira, hogy jól essen az udvart szegélyező sátorok árnyéka, és a kanál is könnyebben forogjon a rézüstökben.
Az első Feldobolyi Szilvanapokat 2015-ben rendezték meg, azonban a sorozat megszakadt, most viszont évek múltán ismét életre hívták, az idei lekvárfőzésbe négy helybéli és egy székelytamásfalvi csapat nevezett be.
A hivatalos megnyitón Kanyó Antal polgármester köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a Szilvanapok nemcsak a helyi ízek és hagyományok ünnepe, hanem a közösség újbóli találkozására is alkalmat nyújt a kihagyott évek után. Hangsúlyozta: legalább ennyire fontos, hogy az esemény lehetőséget ad a baráti beszélgetésekre és az együtt töltött időre. „Ezek azok a pillanatok, amelyek valóban összetartanak bennünket, és erősítik azt az érzést, hogy jó ide tartozni.” Szólt arról is, hogy a szilva több mint gyümölcs: a vidék jelképe, amelyhez őseink munkája és a régi idők ízei kötődnek. Végül háláját fejezte ki az önkénteseknek, szervezőknek és fellépőknek, remélve, hogy a hagyomány évről évre erősödik és a Szilvanapok a község egyik legfontosabb eseménye marad.
A lekvárfőzés hagyományát a 88 esztendős Bacsó Lenke néni foglalta össze, aki kezdetektől fogva minden szilvanapon részt vett a lekvárfőzésben az egyik helybéli csapat vezetőjeként. Elmondta: tízévesen már kavarta a szilvaízt. A régi rend szerint a szilvát megmosták, „kipattogtatták” (kimagolták – szerk. megj.), majd a szilvaíztörőn áttörték, és addig főzték, míg jó sűrű lett; cserépedénybe téve bőr képződött a tetején, így akár évekig is elállt. A legjobb íz édes szilvából készül. Szóba került az idei gyengébb gyümölcstermés is – a tavaszi fagy megtizedelte –, és a régi összefogó idők emléke, amikor többen ültek az üst körül, felváltva kavargattak és beszélgettek.
A 88 éves Bacsó Lenke néni és csapattársa, Dobolyi Aranka
A férfiak közben poharazgattak – ők többnyire folyékony formában kedvelik a szilvát –, de gyakran elhangzott: a szilvából nemcsak pálinka, hanem elsőrangú szilvaíz is készül.
A szilvalekvár kelt tésztába, kiflibe, szilvaízes buktába, sőt, puliszkával is használatos – emlékeztettek a régi receptek ismerői. A feldobolyi asszonyok ma is maguk főzik a lekvárt családjuk számára; a kamrák polcain sorakoznak az üvegbe zárt finomságok.
A lekvárfőzés mellett a szervezők a vendégek szórakoztatásáról is gondoskodtak: a színpadon egymást követték a zenés-táncos műsorok; a lécfalvi önkéntes tűzoltók az új tűzoltóautóval rövid gyakorlatot tartottak.
A Feldobolyi Szilvanapokról senki sem távozik üres kézzel. A jóféle házi lekvárból mindenkinek mértek egy üvegnyit, hogy az otthoniak is megízlelhessék.
A rendezvényt szervező, tíz éve alakult Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület képviselői bíznak benne, hogy jövőre jobb lesz a termés, és ismét megvendégelhetik híres lekvárjukkal a látogatókat.
