A minorita rendház dísztermében kapott helyet és hétfőig látogatható az a bábkiállítás, amelyet a gyermekek éve kapcsán hozott tető alá a háromszéki önkormányzat. A hatvanéves figurák egy vándorkiállítás részét képezik, Barótról érkeztek a céhes városba.
A magyar népmese hetén Kovászna Megye Tanácsa Kézdivásárhelyre is elvitte azt a bábos kiállítást, amelyet az idei gyermeknapon a megyeszékhelyen mutattak be. „Ezek a bábok Baróton a művelődési házban laknak, Polgár Sárika tanító néni készítette őket ezelőtt hatvan évvel. Kivettük a régi szertárakból, a tékákból, és körbevisszük a megyében – ezen a héten Kézdivásárhelyen –, megmutatjuk a gyerekeknek. Nagyon megfelelő ez az időszak, hiszen a héten van a magyar népmese napja, Benedek Elek születésnapja, így nagyon sok mesére emlékezünk ezáltal. Interaktív módon meg tudjuk mutatni a gyerekeknek, hogy honnan eredeztethető a háromszéki bábszínház, mivel ezek a figurák adták az alapját, amiből később a Cimbora lett” – tudtuk meg Ájgel Ágnestől, a megyei tanács által koordinált gyermekek éve egyik programszervezőjétől.
Mint elmondta, bemutatják a gyermekeknek a kasírtechnikával készített bábokat, ugyanakkor van egy sarok is, ahol a legkisebbek ki is próbálhatják a bábszínházazást. „Hétfőn volt bábszínház is, a gyerekek élőben nézhették meg a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház előadását, ezt mintegy kétszáz kisgyereknek okozott örömöt” – tette hozzá Ájgel Ágnes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.