Kemény Simon alakját nem véletlenül örökítette meg a krónika. Hunyadi a második összecsapás előtt hírt kapott arról, hogy a törökök a csata kezdetén a személye ellen indítják a legfőbb támadást, ezért öltözéket és páncélt cserélt Simonnal, akinek védelmére külön csapatot állított. A csel bevált. A törökök hatalmas erővel támadtak a hősiesen küzdő Simonra abban a hitben, hogy Hunyadit támadják, s nagy veszteségeikkel nem törődve végül megölték a több sebből vérző vitézt. Kezükben érezték a győzelmet, amikor az igazi vezér ellentámadásba ment át, s hamarosan szétverte őket. Mezid bég és fia is holtan maradt a csatamezőn, azonban az ütközet legnagyobb hőse Simon volt, aki életét nem kímélve múlhatatlan dicsőséget szerzett családjának és nemzetének.

A Gyerőffy, a Mikola, a Radó, a Vitéz és a Kabos család tagjai is ősüknek tekintették (tekintik) a XIII. század második felében élt, Szalók nemzetségbeli Mikolát, akinek utódai közül István fiától, Pétertől származik a Kemény család. Péter fia, János 1550-ben részt vett a Székelyföldre törő moldvai és havasalföldi román vajdák elleni győztes ütközetekben, majd 1554-ben I. Ferdinánd megbízásából követségben járt Szulejmán szultánnál. Négy évvel később a gyulafehérvári országgyűlésen ő ismertette Izabella királynénak az erdélyi rendi ellenzék vezetőinek megöletésével kapcsolatos indokait. János fia, István Küküllő vármegye főispánja lett, unokatestvére, (II.) László pedig 1556-ban az erdélyi rendek követeként járt Bécsben a királynál. (III.) János 1603-ban a török által támogatott Székely Mózes fejedelem seregében harcolva esett el. Fehér vármegye főispánjának, (I.) Boldizsárnak a fia, (III.) Péter ugyancsak vitéz katona volt. Amikor Bethlen Gábor szakított Báthori Gábor fejedelemmel és török földre menekült, ő Bethlen feleségével együtt sikeresen védte Déva várát. 1619-ben Bethlen, már mint fejedelem, Bécs ellen vonult. Péter vele tartott és a november 9-én vívott köpcsényi ütközetben megsebesült, de ez nem vette el a kedvét a hadakozástól. A következő év őszén, Hainburg ostrománál a fejedelem gyalogságát vezette, amikor egy lövedék mellen találta s végzett vele. (II.) Boldizsár, kolosi főispán, II. Rákóczi György fejedelem főlovászmestere is csatában esett el. Abban a lengyelországi hadjáratban vesztette életét, amelyet bátyja, (IV.) János, a fejedelem fővezére irányított.

A család legismertebb történelmi alakja a lengyelek elleni hadakozás fővezére, a később fejedelmi főméltóságra emelkedő János volt. Lengyelországban az erdélyi sereg nagy részével együtt a tatárok fogságába esett. Bahcsiszerájban raboskodott, s csak hatalmas váltságdíj fejében szabadulhatott. A török által támogatott Barcsay Ákossal szemben a Habsburgok felé tájékozódott. Az erdélyi rendek 1661-ben fejedelemmé választották, a törökök azonban nem ismerték el, s kiszorították a fejedelemség területéről. Császári csapatok támogatásával visszatért, de a halogató taktikájáról ismert Montecuccoli fővezér cserbenhagyta, amikor értesült arról, hogy a törökök Apafi Mihályt ültették a fejedelmi trónra. A magára maradt Kemény János 1662. január 22-én a túlerőben lévő törökökkel vívott nagyszőlősi csatában életét vesztette.

A bárói, majd grófi rangot szerző Kemények közül sokan játszottak jelentős szerepet az ország politikai, kulturális életében, így például az 1795-ben született József, a történetíró, aki hatalmas könyv- és levéltárát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Szólnunk kell az 1814-ben született író-politikus Zsigmondról, aki az Erdélyi Híradó, majd a Pesti Hírlap munkatársa lett, s a szabadságharc idején képviselőként és miniszteri tanácsosként politikai szerepet vállalt. Az 1850-es években együttműködött Csengery Antallal, Kazinczy Gáborral és Deák Ferenccel, szerkesztette a Pesti Naplót és részt vett a kiegyezés előkészítésében. Nem feledkezhetünk meg az 1830-ban született Gáborról, aki publicista, földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt, valamint az 1903-as születésű íróról, Jánosról, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójáról sem, aki marosvécsi kastélyában 1926-ban írótársaival megalakította az Erdélyi Helikon irodalmi társaságot.

Bánó Attila

(Részlet a szerző Régi magyar családok – mai sorsok című, a budapesti Gemini Kiadónál 1996-ban megjelent könyvéből)