A pozitív visszajelzések, a külső visszaigazolások erősítik önbizalmunkat, önmagunkba vetett hitünket, és jó érzéssel tölt el, ha mások észrevételezik igyekezetünket, munkánkat. Ez az igény viszont kétélű fegyver: van, aki emiatt nem képes leállni, egyre többet akar bizonyítani, és van, aki fél a hibázástól, így teljesítményében maximalista. Legtöbbször valójában arról van szó, hogy gyenge az egyén önbizalma, ezért kell a folyamatos, kívülről jövő biztosíték önigazolásként, és innen a megfelelési kényszer. 

Mert lehet attól tartani, hogy a tévedést észreveszik és a hibák miatt elmarasztalnak, de ha az egyén önértékelése pozitív (és reális), akkor a mások véleménye kevésbé kap túlzott hangsúlyt. Bármilyen igyekezetünk ellenére is csúszhatnak be hibák, ami nem jelenti azt, hogy emberként csődöt mondtunk, hanem csak annyit, hogy valamely tettünk félresikerült. Sőt, a tévedés egy olyan fajta tapasztalat, ami a jövőre nézve hasznos is lehet. Helytállásról tanúskodhat, hogyan kezeljük az ilyen helyzetet, mert lehet kifogásokat, kibúvót keresni vagy másra hárítani, de a tisztesség megköveteli, hogy ismerjük el a tévedésünket. A felelősség vállalása minden körülmények között (értelmi és érzelmi) érettségünket jelzi.

Tehát az elismerés megszerzése nem a mindenáron megfelelés igyekezetét jelenti, hanem inkább azt, hogy önfejlesztéssel, önreflexióval igyekszem a legjobbat kihozni magamból, és embertársaimat is tiszteletben tartva oly módon viszonyulok hozzájuk, ahogy szeretném, hogy velem bánjanak, hiszen a becsületesség jutalma az elismerés.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó