A záróesemény megnyitóján Horváth Zólyom Bence és Lászlóffy Réka Ildikó zongoraművészek Bartók Béla és más neves zeneszerzők műveiből összeállított zongorajátékát hallgathatták meg a résztvevők, majd a házigazda Ferenczi Zoltán Sámuel, valamint a galéria állandó kurátora, Rizmayer Péter és a kiállító művész, Horváth Levente is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel.

„Csodálatos perceket élhettünk át. Ebben a csűrben még biztosan nem volt zongorajáték az elmúlt száz év alatt” – kezdte nyitóbeszédét a házigazda, majd örömét fejezte ki, hogy immár a harmadik évadát zárja a csűrgaléria, miközben eredetileg csak egy hónapról szólt volna az a bizonyos örökségvédelmi pályázat. Köszönetét fejezte ki a kurátornak is a rengeteg munkáért, valamint a családjának és mindenkinek, aki bármilyen módon részt vállalt a galéria működtetésében. Mint mondta, örömmel fogja majd megmutatni unokáinak is a most készült fotókat, melyek tanúsíthatják, hogy ilyen események is történtek ebben a csűrben.

„Ez a hely, ami egykor a mindennapi munka helye volt, most a belső világunk kapuja lett. A létramotívum, ami végigkísérte a kiállítást, számomra azt üzeni: van út az álmaink felé. Van út a testtől a lélekig, és a lélektől az Istenig. Különösen öröm, hogy ez a finisszázs pont az őszi hálaadás előestéjén van, holnap együtt adunk hálát a Teremtőnek a termésért és a munkáért, ma este pedig hálát adhatunk a művészetért, ami tágítja a látókörünket, és hálát adhatunk ezért a helyért, ami megőrizte a múltat, hogy a jelenben új értelmet nyerjen” – fogalmazott Ferenczi Zoltán Sámuel, majd felsorolta, hogy az idei évadban milyen kiállításoknak és más eseményeknek adott otthont a Víz-Csűr.

Horváth Levente átveszi a cserepet a házigazdától

Rizmayer Péter a jövőről is beszélt: elárulta, hogy a következő évben először Daczó Enikő, majd egy partiumi képzőművész, Lovadi Kinga állít ki az árkosi csűrgalériában. Ő is köszönetet mondott a támogatóknak, valamint Horváth Leventének és családjának a kiállításért, illetve a zenés zárómozzanatért. Weöres Sándor gondolatát – alattad a föld, feletted az ég, benned a létra – a teljesség egyenletének nevezte, majd azt fejtegette, hogy vajon hol is van bennünk az a bizonyos létra. Mint mondta, a zsidók úgy tartják, hogy minden ember már az édesanyja hasában tökéletesen tudja a tórát, és ahogy megszületik, ez kitörlődik a tudatából. Azonban, ha valami olyant hall, derengeni kezd neki az igazság. Ez a létra is ilyen – mutatott rá a kurátor: kezdet is, vég is, mi pedig ott vagyunk valahol a kettő között. A jelenlegi ökológiai problémákat látva úgy tűnik, hogy a föld lassan kicsúszik a létra alól, így még inkább meg kell becsülni az olyan csűröket és eszközöket, amelyek még fel tudnak mutatni valamit a teljességből – mondta Rizmayer Péter. Horváth Levente festményei elkészülésének a körülményeiről mesélt, majd így fogalmazott munkáiról: „se teteje, se feneke, se alja, se oldala, de valami van, és az a valami, amit szavakkal nem tudok megfogalmazni, az itt van vizuálisan”. 

Végezetül a házigazda egy-egy Víz-Csűr-logóval ellátott régi tetőcseréppel ajándékozta meg Horváth Leventét és Éltes Barnát, aki korábban állított ki a csűrgalériában, majd a szokásos tábortűzzel és poharazgatással ért véget a finisszázs.