A Demeter Zoltán által Baróton szervezett Tortoma Önképzőkör e heti témája nem kapcsolódhatott másvalakihez, mint Benedek Elekhez. Életéről, munkásságáról, Elek apó tündérországa címmel a Gyulai Líviusz Városi Könyvtár olvasótermében kedd este Bíró Béla nyugalmazott tanár, a kisbaconi Benedek Elek Emlékház vezetője tartott „a nagy mesemondó” szellemi örökségéhez méltó, tanulságos, érdekes előadást.

A kurtapataki születésű előadó, aki korábban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatói tisztségét is betöltötte, pedagógusi pályafutását Baróton kezdte. Hat évet tanított Erdővidék központjában, mely évek, mint előadásának kezdetén részletezte, meghatározóak voltak számára. „Kedves emlékek fűznek a baróti középiskolához. Itt tanultam meg a tanári szakmát” – mondta el az est házigazdájának érdeklődésére.

Rátérve előadásának témájára mindenekelőtt arról szólt, hogyan vált Benedek Elek meseíróvá, mesegyűjtővé, mi vonzotta annyira a mesék világához. Mint mondotta, ezt a kérdést a kisbaconi emlékház látógatói közül is sokan felteszik, a választ pedig Elek apó gyermekkorában kell keresni. Már akkor sok mesét, meseszerű élettörténetet hallott, elsősorban édesapjától, Benedek-Huszár Jánostól, aztán egy pásztorembertől, vén Demeter Andrástól, és nem utolsósorban dajkájától, Rigó Anistól. Később, diákkorában Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteménye volt rá hatással, úgyhogy 16 éves korában (1875-ben) Benedek Elek gyűjteni kezdi a magyar népmeséket, mely gyűjteménye 1885-ben jelent meg először Székely Tündérország címmel. Az 1890-es évek közepére már napvilágot látott főműve, a Magyar mese- és mondavilág című könyv is, mely nagy példányszámban kelt el, hasonlóképpen a Testamentum és hat levél című művéhez, melyek együttesen a huszadik század elejének legnagyobb magyar írói sorába emelték Elek apót. Különösen fontos volt, hogy Benedek Elek művei a társadalom minden rétegéhez eljutottak.

Benedek Elek sokrétű munkásságát nehéz összefoglalni: meséket írt és fordított, átdolgozott, aztán színvonalas cikkeket író, bátor, oknyomozó újságíróként nagyot alkotott, megalapozta a magyar gyermek- és ifjúsági irodalmat, magyar történelmi olvasókönyveket írt, gyermeklapokat indított, Az én újságom (1889), Jó pajtás (1909), illetve Cimbora (1922) név alatt. Benedek Eleket foglalkoztatták a magyar történelem kérdései is, tényszerűen, olvasmányosan írt a nagy magyarok életéről, elsősorban ifjaknak, összesen tizenhárom kötetnyi olvasmányt.

Érdekességként említette az előadó, hogy gróf Apponyi Albert, aki 1906 és 1910 között vallás- és közoktatásügyi miniszter volt, arra kérte fel Benedek Eleket, írjon tantervbe iktatható történelemkönyveket, ami meg is történt, sőt, az akkori Osztrák–Magyar Monarchia nemzeti kisebbségeire való tekintettel kétnyelvű történelmi olvasókönyvek is megjelentek, így a Cetiri Istorice című magyar–román mű is. Csakhogy Bécsben nem nézték jó szemmel a Habsburgokat hátrányos megvilágításban feltüntető műveket, ezért minden eszközzel próbálták bevonni, eltüntetni azokat.

Benedek Elek összesen mintegy 140 könyvet írt – összegezte Elek apó felbecsülhetetlen értékű munkásságát az előadó, kitérve arra is, hogy mindez köszönhető volt feleségének, Fischer Máriának is, akivel szerelemből kötött jól sikerült házasságot, és aki mindvégig segítette munkásságát. Mely munkásság, mint ismeretes, 1929. augusztus 17-én ért véget Kisbaconban.

Az előadás kivetítőjén megjelent utolsó képkockán Tamási Áronnak a Benedek Elek halálára írt gondolatai voltak olvashatóak: „Végigcsinálta az isteni játékot, jobban és igazabban, mint Erdélyben bárki. Hős volt, bátor és igaz: ennek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régieknek, akiket úgy szeretett, Apáczainak, Mikes Kelemennek, Kőrösi Csomának, a keveseknek, az örökké élőknek”.