Megnyitottak egy kiképzőközpontot Lengyelországban

2025. október 2., csütörtök, Világfigyelő

Megnyitottak egy kiképzőközpontot tegnap a délkelet-lengyelországi Nowa Deba gyakorlótéren az ukrán fegyveres erők számára. A nemzetközi kezdeményezésre kialakított, Camp Jomsborg nevű létesítmény felavatásán a lengyel, a norvég és az észt védelmi miniszter is részt vett.

  • A lengyel, norvég és az észt védelmi miniszter a gyakorlótéren. Fotó: Facebook / Władysław Kosiniak-Kamysz
    A lengyel, norvég és az észt védelmi miniszter a gyakorlótéren. Fotó: Facebook / Władysław Kosiniak-Kamysz

Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter hangsúlyozta: azért látogatott el az új létesítmény megnyitójára Tore O. Sandvik norvég és Hanno Pevkur észt védelmi miniszterrel, valamint Ukrajna és több balti ország küldöttségeivel együtt, hogy bizonyítsák „az egységet, a hatékonyságot, az erőt, az ellenállóképességet és a felkészültséget”.

A központban egy időben az ukrán hadsereg 1200 katonája kaphat kiképzést a szövetséges országok katonáinak irányításával – mondta Kosiniak-Kamysz. Jelenleg 250 norvég katona van ott oktatóként, jövőre pedig öt rotációt terveznek 500–500 norvég oktató részvételével. Emellett Észtország és más NATO-államok katonái is bekapcsolódnak a projektbe.

Kosiniak-Kamysz aláhúzta: nem egyirányú az Ukrajnának nyújtott támogatás, ugyanis az ukránok is megosztják saját tudásukat, tapasztalatukat a nyugati kollégákkal. „Éppen itt mellettünk van egy drónindító hely, ahol el lehet sajátítani az ukrán hadsereg legjobb megoldásait” – mondta a politikus.

A lengyel nemzetvédelmi tárca közleménye szerint a norvég fegyveres erők által egy nemzetközi projekt keretében létesített lengyelországi kiképzőközpont egy újabb elemét képezi a szövetségesek által Ukrajnának nyújtott támogatásnak, és további együttműködést tesz lehetővé a védelmi kapacitás építése terén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2025-10-02: Világfigyelő - :

Egyetemmé alakult a beregszászi magyar főiskola (Kárpátalja)

Egyetemmé alakult a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, jelentette be Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán. Köszönetet mondott ezért az alapítóknak: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek és a Kárpátaljai Református Egyháznak, valamint az intézmény vezetőinek, Orosz Ildikó elnöknek, Csernicskó István rektornak, a felsőoktatási intézmény korábbi rektorainak, oktatóinak és hallgatóinak.
2025-10-02: Világfigyelő - :

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot

Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát – jelentette ki a Koppenhágában tegnap rendezett nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva.