Szolzsenyicint, miután letartóztatták a háború utolsó szakaszában, mert a barátjának címzett levelében Sztálint bandavezérnek nevezte, 8 év börtönbüntetésre ítélték, mely büntetést sajátos módon olyan helyzetben tölthette le, ahol a „haza” javára tudományos kutatással (fizikai, csillagászati jellegűek) foglalkozhatott.
Ilyen módon a kényszermunkatáborok (Glavnoje Upralenyije Lagerej, eredetileg a Táborok Főigazgatósága), melyek főleg a szibériai országrészben működtek, azaz a „Gulág-szigetek” állami ellenőrzés mellett kihasználhatták az elítélt hasznos tudását. Természetesen a lágerek vezetősége nem arra gondolt, hogy tudós rabjuk a kényszermunkatáborról ír majd olyan könyvet, amiért 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kap...
Szolzsenyicinnek – ismerve a tudományos életben elért eredményeit – bizonyos értelemben különleges helyzete volt. Az ilyen értékes rabokat engedték kutatási területükkel foglalkozni. Azonban ez az ismeret arra is buzdította fogvatartóit, hogy megnyerjék a szovjet hazának. E „hűség” vélt bizonyítékát alább idézem. Érdemes elolvasni, sokan ráismerhetnek, jómagam is voltam ilyen helyzetben, mint sokan mások, az értelmesebbjei közül. Íme:
„Nem lehetnénk el anélkül a papír nélkül?
Rendelkezés van rá.
Sóhajtok. Érveket sorakoztatok fel önmagam megnyugtatására, minden aláírásommal nyugtázom lelkem eladását. Eladtam a lelkemet, hogy testemet megmentsem. Készen vagyunk? Mehetek?
Még nem. Hátravan még a hallgatási kötelezvény. De még ugyanezen a papíron: Álnevet kell választania.
Álnevet? Ahá! Fedőnevet! Persze, persze, az informátoroknak fedőnevük szokott lenni! Uramisten, hová süllyedtem s micsoda gyorsasággal! Mégis csak ő nyerte meg a játszmát. Eltolom a figurákat, elismerem a mattot.
Fejem kiürült, fantáziám tökéletesen csődöt mondott. Én, aki mindig könnyedén találok nevet hőseimnek, ha kell, tízet is, most sehogy sem tudok kigondolni magamnak egy fedőnevet. Megszán és súg: Hát például: Vetrov.
Én pedig rávezetem a papírra, a kötelezvény alá, hogy VETROV. Ez a hat betű máig a szégyen sajgásával él emlékezetemben.
Hisz én kész voltam meghalni, csak hogy emberek társaságában maradhassak. Arra készültem, hogy emberek között halok meg. Hogy történhetett hát, hogy kutyák közt maradtam életben?
A különítményes pedig az iratszekrénybe rejti kötelezvényemet, munkájának termését az esti műszakban, és szeretetreméltóan közli, hogy nem kell ide fáradnom, az ő szobájába, ez gyanút kelthetne. Szenyin felügyelő teljes mértékben megbízható, minden közlést (feljelentést) neki adjak át, feltűnés nélkül.”
A beszervezés tehát megtörtént, megjegyzem, csak az értelmesebbje volt a kiválasztott, mert csak az tudta megbízatását rejteni. Ez amúgy saját mocskolt becsületét is szolgálta. Ahogy a továbbiakban kiderült, Szolzsenyicin nem jelentett, bár sürgette Szenyin. Kiegészítem a leírtakat saját személyes tapasztalatommal – legközelebb.
