A jászvásári Sfânta Maria Gyerekkórházban történt fertőzések és azok tragikus következményeinek kivizsgálása végett az egészségügyi miniszter maga is bátran ellátogatott oda, pedig bizony ő is megfertőződhetett volna.
Ám úgy tűnik, meg is találta a fertőzésekért hibásakat – többek közt a műkörmös és felékszerezett asszitensnők, nővérkék személyében, akiket ott látott az intenzív osztályon. Arról nem szól a fáma, hogy a nem műkürmös hölgyeknek nézett-e a körmük alá, és vizsgálta-e meg a fülüket, ahogy gyerekkoromban a tanító néni tette velünk. És bizony kaptunk bírálatot, ha gyászkeretes volt a körmünk és nem volt tiszta a fülünk.
Ezek a kutya baktériumok, a nedves környezetet kedvelő Serratia marcescensek, úgy látszik, hogy a műkörmöket és az ékszereket szeretik, és ezek tanulmányozásával komolyan kellene foglakozni, amiért még ha rendes Nobel-díjat nem is, de például Ig Nobel-díjat lehetne kapni. Ezt különben a tudományos élet azon képviselői érdemelik ki, akiknek tevékenysége értelmetlen felfedezésekhez, vicces találmányokhoz vezet. Irodalmi Ig Nobel-díjat posztumusz William Bean professzor is kapott, aki 35 éven keresztül mérte körmei növekedését.
Az említett baktériumokat a beteglátogatásokkor virággal is be lehet juttatni a kórtermekbe. Kellene tanulmányozni, hogy melyik virág illatát nem szeretik a baktériumok, és csak azok bevitelét lehetne engedélyezni.
Tudjuk, hogy a kórházakban a Covid dühöngése idején kötelező volt a műanyag papucszsák viselése, mert bizony az utcai cipőkkel is be lehetett vinni a fertőzést okozó vírust. Most az indiai mérnökök megoldották az úgynevezett büdös cipők problémáját, olyan baktériumgyilkos UV-lámpás cipőtartókat alkottak, amelyek a szagokat okozó baktériumokat elpusztították. Ezek néha a cipőt is megégették, és a lábszag helyét átvette az égett gumi bűze. De a lényeg, hogy a lábbeliből kihaltak a bacik.
Valami ilyenszerű műköröm- és ékszerfertőtlenítő berendezéseket is kitalálhatnának, amelyeket a kórházak beszereznének, mert bizony az intenzív osztályon levő betegeknek, miután a kómából feleszmélnek, jól eshet, ha egy csinos, szép, műkörmös, felékszerezett hölgy mosolyára ébrednek.
Mert nem nyerők a ráncos, pórusos, csúnya arcok még Amerikában sem, annál inkább a hialuronsavval felduzzasztott ajkak, az egymástól távol, kissé magasan ülő szemek. Ez a stílus Trump amerikai elnök rezidenciájától kapta nevét, és úgy hívják, hogy Mar-a-Lago-arc. Képviselői pedig, családi vonalon, Ivanka Trump, az amerikai elnök lánya, aztán a fia volt menyasszonya stb., de a főügyész és a belbiztonsági miniszter is e divat követője, férfi vonalon. Egyik plasztikai sebész azt mondta, hogy naponta 15 páciens is azzal megy hozzá, hogy olyan arcot szeretne, amilyen Ivanka Trumpnak van.
Ezeknek a nőknek és férfiaknak olyan a bőrük, „mint a csiszolt márvány” (az Independent újság szerint). Pici kis orr és feszes bőr, vállig érő haj jellemzi őket, a bőr színe a barnítótól függően aranyszínű vagy okkersárga. A jelszó: „kevesebb feminizmust, több nőiességet!”, így ezek a hölgyek erősen nőiesek.
A Mar-a-Lago trend, bár inkább a nőket érinti, a férfiakat is foglalkoztatja, és főleg szögletes, erőteljes állkapcsukról lehet őket felismerni. Ezeket is „be lehet szerezni” jó plasztikai sebészek segítségével. A markáns állakat (állimplantátumok segítségével szerzetteket) tekintéllyel, megbízhatósággal, jó vezetői képességekkel kapcsolják össze az emberek. (Hát még az asszonyok!)
Trump különben megtiltotta a katonáknak a pocakot, a szakállt és a hosszú hajat is.
De egyéb haszonnal is jár egy jó kinézet elérése. Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztere, Kristi Noem egy magasabb pozíció reményében csináltatta meg fogait.
Európa szokta utánozni az amerikai trendeket, így az európai intézményekben, sőt, az itthoni a politikában is lehetne azt követni. Mert a televíziók rengeteget mutogatják a politikusokat, és jó lesz, ha ilyen ideálisnak kinevezett formájú férfias férfiakat és nőies nőket látunk napestig, akik, ha nem is tudnak nagy dolgokat (néha még kicsiket sem) művelni, de elhisszük róluk, hogy tekintélyesek, megbízhatók, jó vezetők.
És akkor, ha ilyen kinézetű lesz nálunk is az egészségügyi személyzet, bátrabban fogunk még kés alá is feküdni.
Mar-a-Lago-arc: Melania Trump hivatalos portréja – részlet. Fotó: Wikipedia / First Lady of the United States