Az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozata alapján 1991 óta minden évben október elsején tartják az idősek világnapját. Az önkormányzat kezdeményezésére, a város oktatási és kulturális intézményei, valamint a szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek támogatásával immár harmadik alkalommal Baróton is ünnepeltek. A művelődési házban szerda délután szervezett rendezvényen köszöntötték az 50, illetve 60 éve házasságot kötött párokat is.
A megható, szép ünnepséget Szekeres Tas éneke nyitotta meg, köszöntőt mondott Dénes Kinga, a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársa, valmint Benedek-Huszár János, Barót város polgármestere, imát és áldást mondott nt. Nagy Károly nyugalmazott református lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye volt esperese, Fülöp Anetta és Bede Tímea diáklányok szavalatokkal köszöntötték az időseket, végezetül pedig a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Fekete Hunor nagyajtai zenetanár oktatta erdővidéki citerás diákjainak az előadására került sor.
Barótról és a hozzá tartozó falvakból összesen 25 idős házaspárt jegyeztek elő köszöntésre, a legtöbben 50. házassági évfordulójukat ünnepelték idén, két házaspár, a bibarcfalvi Fehér András és Veres Viola, illetve a felsőrákosi Kádár Ferenc és Ferencz Julianna a hatvanadikat. A 25-ből 11 házaspár volt jelen az ünnepségen, őket virágcsokorral, emléklappal köszöntötték, de mint elhangzott, a betegség vagy egyéb okok miatt hiányzó házaspárokat is köszöntik majd.
„Önök megmutatták, hogyan lehet örömmel, leleményeséggel és kitartással élni. Önök tanítottak meg számolni minket, hogy eligazodjunk az élet számolnivalóiban, apró lépésekkel vezettek minket a tudás útján. Két kezük munkájával meleget adtak otthonunknak és szeretetükkel színt vittek mindennapjainkba. Önök mutatták meg, hogyan kell hinni, imádkozni, remélni, dolgozni és kitartani. Önök neveltek püspököt, tudóst, mestert, tanárt és egyszerű, de becsületes embereket. Ők mindannyian az önök meséinek hősei. Önöknek köszönhetjük, hogy a mese folytatódhat, és hogy van, mire építenünk” – hangzott el az ünnepségen, melynek szívhez szóló üzenetét az egyik ünnepelt, Veres Viola által elmondott vers sorai adták: „A legnagyobb művészet tudod mi? / Derűs szívvel megöregedni! / Tenni vágynál, s tétlen maradni, / Igazad van, mégis hallgatni.”