Gondosóra-szolgálat SepsiszentgyörgyönGombnyomásnyira a segítség

2025. október 3., péntek, Közélet

A júliusban útjára indított Gondosóra-szolgálatot mutatták be tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán, mely alkalommal Antal Árpád polgármester átadta a századik készüléket. Az elhangzottak szerint az idős személyek biztonságát szolgáló, azonnali segítséget nyújtó program jól működik, tervezik a kiterjesztését előbb a megyeszékhely övezetére, majd az egész megyében, és remélik, hogy más vidékeken is kedvet kapnak hozzá.

  • Antal Árpád polgármester átadja a századik gondos órát. Fotók: Vargyasi Levente
    Antal Árpád polgármester átadja a századik gondos órát. Fotók: Vargyasi Levente

Az elmúlt egy-másfél évtizedben megtanultuk, hogy olyan feladatokat is vállalnunk kell, amelyekkel inkább az állam kötelessége lenne foglalkozni – jelentette ki Antal Árpád polgármester, aki szerint a gondosóra-szolgálat bevezetése fontos pillanat a város életében. Ahogy sok más szociális szolgáltatás esetében történik, ezúttal is civil szervezet az önkormányzat partnere, a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA), melynek sepsiszentgyörgyi vezetőjével, Makkai Péterrel már hónapokkal korábban elkezdték a tervezgetést. Az elöljáró szerint nagyon komoly és összehangolt munka és magyarországi támogatás is kellett ahhoz, hogy idáig eljussanak, hogy Sepsiszentgyörgy valóban gondoskodó város legyen. Hisz abban, hogy ezekkel a készülékekkel életet is lehet menteni, mert amikor minden másodperc számít, nem mindegy, hogy mennyi idő múlva érkezik a segítség. Bevezetőjét azzal zárta: „az időseket a közösség nagyon nagy értékének tartjuk, ők építették fel ezt a várost, és a mi feladatunk, hogy vigyázzunk rájuk”.

Sepsiszentgyörgyön öt-hat ezer 60 év fölötti személy él, több mint felük teljesen vagy a nap nagyobbik részében egyedül, a gondos órával pedig bárki bármilyen pillanatban segítséget kérhet egyetlen gombnyomással – magyarázta Makkai Péter, aki szerint a szolgáltatás egy kinyújtott kéz. Két példát is mondott annak az igazolására, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad (egyet a fáskályha védőkorlátjába akadt és csak egyórányi késéssel segítséget kapó hölgyről, a másikat pedig saját, agyvérzést szenvedett és emiatt elhunyt édesanyjáról, akit egy ilyen készülék talán meg is menthetett volna), hozzátéve: személy szerint azon lesz, hogy a falvakban is elérhetővé váljék a szolgáltatás, mert ezeken a településeken él sok egyedülálló idős személy. Makkai Péter megköszönte a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, hogy gyorsan felkarolta az ötletet, az alapítvány munkatársainak pedig a hozzáállásukat. 

 

 

Igénylik a törődést

Nagyon tetszett az ötlet, biztonságot ad az ellátott személynek, és nyugodtságot a családjának – vette át a szót Sztakics Éva alpolgármester, aki beszélt az előkészítő munkáról is, amelybe a családorvosokat is bevonták, és azt emelte ki, hogy a segítség egyetlen gombnyomásra van, a diszpécserszolgálat a nap minden órájában, a hét minden napján fogadja a hívást. 

Nagyon sokat nyert a programmal az önkormányzat szociális támogatási irodája is: mivel teljesen új szolgáltatásról van szó, kihívást jelentett, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerjék a város idős lakóit, szükségleteiket, a gondos óra pedig olyan alap, amire más szolgáltatások is ráépülhetnek, van igény beteggondozásra, klubéletre, lelki támaszra is – sorolta Szép-Márk Linda igazgatónő. Az általa vezetett intézménynél eddig 115-en kértek gondos órát, 110 kérést már elbíráltak. A legfiatalabb kérvényező 55, a legidősebb 103 éves, a legtöbben a 75–80 éves korosztály tagjai. Igényléseket ezután is fogadnak (hétfőtől csütörtökig 9–13 óra között), a kérés mellett a személyi igazolvány másolatára és esetenként család- vagy szakorvosi ajánlásra van szükség; a kérvényező pontos helyzetéről helyszíni felmérésen is tájékozódnak.

 

 

Nem csak vészhelyzetben lehet riasztani

Magát a készüléket Balogh Zsolt, a DKA munkatársa ismertette. Egy fekete dobozról van szó, amelyet karóraként, csuklóra csatolva, vagy nyakba akasztva lehet viselni. Egy nagy gomb van rajta, azt hosszan megnyomva riasztható a diszpécserszolgálat; ha véletlenül nyomódott meg, egy második gombnyomással leállítható a hívás. Nem kell a használatához sem telefon, sem semmiféle más készülék. A riasztásra nem közvetlenül válaszol a diszpécser, hanem visszatelefonál, megkérdezi, mi a baj, és aszerint hívja a megfelelő embert: a mentőt, a család legközelebbi tagját, egy segítőkész szomszédot, a lényeg, hogy olyan személy legyen, aki nagyon gyorsan be tud avatkozni. 

A gondos óra nem csupán egészségügyi sürgősség esetén hívható – eddig nem is volt ilyen hívás Szentgyörgyön –, hanem akkor is, ha valaki nem tud felkelni az ágyból, ha áramszünet van, vagy ha elfogyott a kenyere egy ágyban fekvő betegnek. A készülék helymeghatározóval rendelkezik, tehát eltévedés esetén is nagyon hasznos, és esésérzékelője is van, ez esetben magától riaszt; arra külön riasztás van, ha lemerül, a napi fél óra töltési időt tehát be kell tartani. De amúgy hordani kell, mert azért van; még fürdeni is lehet vele, mert vízálló, és félteni sem nagyon kell, ütésálló is.

 

Makkai Péter és Balogh Zsolt

 

A készülék használati díja egy hónapra 100 lej, a rászorulók azonban 70 lejes támogatást kapnak az önkormányzattól, tehát csak 30 lejt fizetnek érte. Az is kérhet gondos órát, aki nem felel meg az önkormányzat által szabott támogatási feltételeknek, de ez esetben teljes árat (havonta 100 lejt) kell fizetnie a szolgáltatásért, de ennek ára még csökkenhet, ha sokan veszik igénybe, ami különösen falun aligha lehetséges önkormányzati hozzájárulás nélkül. Makkai Péter kiemelte, hogy az alapítvány célja nem a nyereségszerzés, csak a működési költségeket és bővítési alapokat kell előteremtenie, ugyanakkor az is fontos, hogy a gondosóra-programmal olyan munkahelyeket is létrehoztak, ahol hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő személyek is dolgozhatnak – van is ilyen munkatársuk – , ami az alapítvány másik kiemelt tevékenységi területéhez kapcsolódik.

A sajtótájékoztatón több idős sepsiszentgyörgyi személy is részt vett, egyesek már rendelkeznek gondos órával, mások most kapták kézbe a magukét. Egyikük, egy idős hölgy el is mondta, hogy két hete van gondos órája, és nagyon hasznosnak tartja, mert sokat „mászkál” gyógynövények és gombák után, elkeveredik néha a csoporttól, de otthon is előfordul, hogy bezáródik a pincébe, kamrába, fürdőszobába, és mivel egyedül él, eddig csak kiabálással tudott próbálkozni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 733
szavazógép
2025-10-03: Közélet - :

Káosz az útkereszteződésben

Balesetveszélyessé vált néhány órára Sepsiszentgyörgyön a Csíki utca és a Grigore Bălan tábornok út keteszteződése, mivel a kereszteződést korszerűsítő vállalat leszerelte az ott lévő forgalmi táblákat, és újakat helyezett el, azok viszont már más előnyt jeleztek.
2025-10-03: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Ki szereti az AUR-t?

Valószínűleg sokan, de bizonyára nem annyian, ahányan szavaznának George Simion pártjára – Nicușor Dan államelnök legalábbis úgy véli, az AUR 40 százalékhoz közelítő népszerűsége nem az alakulat iránti mély szeretetet tükrözi, hanem sokkal inkább annak következménye, hogy az emberek elvesztették a jelenlegi politikai osztályba vetett bizalmukat, no meg az orosz dezinformáció is felerősít bizonyos társadalmi elégedetlenségeket.