Valószínűleg sokan, de bizonyára nem annyian, ahányan szavaznának George Simion pártjára – Nicușor Dan államelnök legalábbis úgy véli, az AUR 40 százalékhoz közelítő népszerűsége nem az alakulat iránti mély szeretetet tükrözi, hanem sokkal inkább annak következménye, hogy az emberek elvesztették a jelenlegi politikai osztályba vetett bizalmukat, no meg az orosz dezinformáció is felerősít bizonyos társadalmi elégedetlenségeket.
Az államfő vélhetően megnyugtatásnak szánta szavait, valamiféle olyan üzenetet próbált megfogalmazni, hogy nem kell kétségbeesni, nem annyira veszélyes a helyzet, a román társadalom ilyen széles rétege azért mégsem egy szélsőséges párt híve. Államelnökként valahol ez is a feladata Nicușor Dannak, hogy pánikkeltés helyett józan, higgadt hangot üssön meg, ráadásul az sem vezet sehova, ha megbélyegzi és még inkább elidegeníti az AUR szimpatizánsait, a társadalom jelentős szegmensét tehát. Helyzetértékelésével pedig alapvetően egyet is lehet érteni: azért az tényleg nehezen hihető, hogy a román társadalom majdnem fele azonosulna azzal a gyűlöletpolitikával, amely az AUR vezetőit jellemzi.
A hibrid hadviselés részeként az orosz befolyásolási törekvések léte inkább valószínűsíthető, mint bizonyítható egyelőre – e tekintetben a feltárásukhoz szükséges bizonyos korrekciók szükségességére maga az államfő is felhívta a figyelmet –, tény azonban, hogy a Moszkva felől érkező dezinformációs hullám alternatív valóságot nem tud teremteni Romániában, legfeljebb egyes, már amúgy is létező jelenségeket erősíti fel. Nem kell tehát a Kremlre vagy Oroszországra mutogatni, amikor a politikai osztály hitelességi válságáról beszélünk Romániában: elég Bukarestre és a kormánypalotára, a parlamentre tekintenünk. Van elég inkompetens, korrupt, felelőtlen és arrogáns figura a romániai politikai osztályban és a hatalmi elit berkeiben ahhoz, hogy ennyire kiábrándulttá váljon a romániai társadalom, nem szükséges Moszkvából importálni mindezt.
Nicușor Dan kijelentéseiben sem az orosz szál a lényeg, hanem az a bizalmi, hitelességi válság, amelybe a jelenlegi politikai elit sodorta az országot. Az elnök üzenete tehát az AUR-szavazók megbélyegzése elleni állásfoglalásként is értelmezhető, hiszen megértőnek tűnik, magyarázatot adva a párt népszerűségére mintegy felmenti Simionék híveit, ugyanakkor valamiképpen éket is próbál verni az alakulat vezetői és támogatói közé, miközben a felelősséget a hagyományos politikai elitre tolja. Tapasztalt politikusra valló okos húzás ez, hiszen mindeközben a román társadalom, az ország presztízsét is próbálja védeni azzal, hogy azt hangsúlyozza: inkább az elégedetlenség vezéreli az embereket az AUR felé, semmint a párt által hirdetett eszmék iránti vonzalom.
Ugyanakkor Nicușor Dan megnyugtatónak szánt szavai mögött mégis felsejlik az aggodalom. Mindegy ugyanis, hogy az AUR iránti szeretet vagy „csak” a többiek iránti gyűlölet mozgatja Simionék híveit, attól még a végeredmény ugyanaz: Románia legnépszerűbb pártja jelenleg egy magyarellenes, szélsőséges alakulat.
Fotó: Facebook / Alianța pentru Unirea Românilor - AUR