A bajnoki címvédő ellen elért döntetlen után a Sepsi-SIC csapatára újabb komoly kihívás vár, hiszen a Mánya Szabolcs edzette zöld-fehér mezes fiúk a West Déva otthonában lépnek parkettre. A ma 18 órakor kezdődő találkozón Laurențiu Deaconu és Ghiță Florin Scinteie fújja a sípot.
Két győzelem és egy sikerrel felérő döntetlen után folytatná remek sorozatát a Sepsi-SIC, amely a teremlabdarúgó 1. Liga 4. fordulójában a West Déva vendégeként próbálja megtartani veretlenségét. A hétpontos sepsiszentgyörgyiek a rangsor második helyét elfoglalva utaznak Hunyad megyébe, a házigazdák viszont eddig csak egy diadallal a zsebükben, az ötödik helyen várják a háromszékiek elleni párharcot.
A Mánya Szabolcs edzette zöld-fehérek múlt hétfőn hátrányból felállva 3–3-as döntetlent játszottak a bajnoki címvédő és jobb gólkülönbségének köszönhetően éllovas Galaci United együttesével, míg a West Déva hazai környezetben egy szoros mérkőzés végén 3–2-re kikapott a Marosvásárhelyi VSK alakulatától. Ez lesz a két erdélyi gárda hatodik egymás elleni összecsapása, ebből négy meccset a szentgyörgyiek nyertek meg és egy találkozó pontosztozással ért véget. A futsalélvonal előző idényének odavágójában a West Déva 1–1-et játszott a Sepsi-SIC vendégeként, majd a visszavágót 4–2 arányban nyerték meg a székely legények.
A 2. forduló mérkőzései: ma West Déva–Sepsi-SIC (18 óra), kedden Marosvásárhelyi VSK–Dévai Autobergámo (18 óra). Két eredmény: Galaci United–Mausoleul Mărăşeşti 20–0, Luceafărul Buzău–VSK Székelyudvarhely 1–5. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.