Csak akkor emelkedhetnek újra a jövő évben befagyasztott közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak, ha 2026 végére a költségvetési hiány 6 százalékra csökken – jelentette ki pénteken este Ilie Bolojan.
A Prima TV-nek nyilatkozó miniszterelnök arra a kérdésre válaszolt, hogy szándékában áll-e növelni a nyugdíjakat a koalíciós megállapodás szerinti 2027-es kormányfőváltásig. Bolojan elmondta, hogy a deficit megfelelő arányú – több mint két százalékpontos – csökkenése teremti majd meg a feltételeit a bérek és nyugdíjak inflációhoz való igazításának. Hangsúlyozta, hogy ezeknek az emeléseknek fenntarthatónak kell lenniük, különben kibillen a költségvetési egyensúly „a jól hangzó, de a reálgazdaság által előbb-utóbb meghazudtolt intézkedések miatt”.
Kijelentette, hogy ha Románia több pénzt szeretne szociális támogatásra, beruházásokra, egészségügyre vagy oktatásra fordítani, akkor vagy több munkavállalónak kell aktívan részt vennie a gazdaságban, vagy magasabb adókat kell fizetniük azoknak, akik dolgoznak.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy ha folytatódnak a deficitcsökkentő intézkedések, akkor jövő év tavaszától megmutatkoznak majd „a fellendülés első jelei” a gazdaságban. Ez szerinte azt jelenti, hogy csökkenni kezd az infláció, mérséklődnek az energiaárak, nem lesz szükség további megszorításokra, és a kormány a gazdaságot stabilabb alapokra helyező intézkedésekre összpontosíthat. Hozzátette, hogy a költségvetési fegyelem, az állam működési költségeinek csökkentése és a politikai stabilitás megőrzése lehetővé teszi azt, hogy ne legyen szükség újabb adóemelésekre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.